Behízelegte magát az idős nőhöz, majd feleségül is vette az örökség reményében

bűnügy
2022 november 06., 08:30
comments 1

Őrizetbe vettek egy erzsébetvárosi férfit, aki a gyanú szerint egy idős nő betegségét és érzelmeit kihasználva szerezte meg örökségét.

A gyanúsított 2018 júniusában, albérlőként költözött be az akkor 79 éves nő lakásába, ahol a szobáért cserébe felújítási munkálatok elvégzését ígérte. A rendőrség közleménye szerint „a férfi bókolással, hamis érzelmek kimutatásával közeli kapcsolatot alakított ki a mentális zavarral küzdő idős nővel, akivel végül néhány hónap múlva, 2018. augusztusában sikerült házasságot kötnie”. Két hónappal később rábírtta arra is, hogy ajándékozza neki a lakást.

Miután a nő meghalt, a férfi egy vidéki ingatlant és nyolcmillió forintot örökölt, az ajándékozási szerződést viszont érvénytelenítették, mivel a nő gondnokság alatt állt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.