Menczer Tamás szerint a szlovák külügyminiszterről „már sokszor kiderült, hogy nem szereti a magyarokat”

POLITIKA
2022 november 09., 11:42

Miután Rastislav Kácer egy interjúban azt mondta, a magyar kormány érvei mintha a Kreml kézikönyvéből származnának, Menczer Tamás külügyi államtitkárként úgy érezte, reagálnia kell „a szlovák külügyminiszter folyamatos provokációira”.

Menczer Facebook-posztjában azt írta, „Rastislav Kácerről már sokszor kiderült - think thank-vezetőként, nagykövetként és külügyminiszterként is - hogy nem szereti a magyarokat. Ezt mi sajnáljuk, de tudomásul vesszük”.

Majd hozzátette, hogy ennek „a provokációinak nem ülünk fel, a V4-es szövetség erejét megőrizzük, ezt lerombolni Rastislav Kácer sem tudja”.

Kácer az interjúban egyébként azt mondta a V4-ekről, hogy szerinte „ma nincs erős, nagy V4-es stratégiai politika, de sok más dolog van, amin a V4-ek dolgoznak”, és „nem igaz, hogy a V4 megszűnt volna működni”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.