A Bloomberg is érdekesnek találta, hogy a magyar kormány módosítja a jegybanktörvényt

PÉNZ
2022 november 10., 16:08

Hatalmas veszteségeket halmoz fel a Magyar Nemzeti Bank, ezért átszabnák a jegybanktörvényt, amely a jegybanknak új kötelezettségeket, a kormánynak viszont könnyítéseket hozna. A Pénzügyminisztérium javaslata a Bloomberg figyelmét is felkeltette. A lap szerint

„nehéz idők jönnek a költségvetési hiány visszaszorításával küzdő, az Európai Unióval továbbra is jogállami konfliktusban álló, az egyes forrásokhoz való hozzáféréssel gondban lévő Magyarország számára.”Az új törvényjavaslat szerint amennyiben a tárgyév végén az MNB saját tőkéje meghaladja a jegyzett tőkéjét, akkor a nyereségének felét – 50 százalékát – ki kell fizetnie osztalékként az államnak.

Tehát a kormány mindenképpen elvonja majd a jegybanki nyereség felét, ha a tőkehelyzete rendben van. Eddig ilyen kötelezettsége az MNB-nek nem volt.A törvénytervezet több könnyítést is tartalmaz. Eddig ha a jegybank vesztesége meghaladta az eredménytartalékát (a felhalmozott nyereségét), a különbözetet a központi költségvetésnek nyolc napon belül meg kellett térítenie. Az új törvényjavaslat a jelenlegi nyolc napról öt évre hosszabbítaná az időszakot, amely alatt a kormánynak – készpénzben – meg kell térítenie a Magyar Nemzeti Bank veszteségeit.

A Bloomberg elemzője szerint ha a javaslatot elfogadják, az potenciálisan több száz milliárd forinttal csökkentheti a kormány költségeit. A cikk szerint a magyar jegybank 2013 és 2020 között 798 milliárd forint nyereséget realizált. Ebből 600 milliárd forintot fizetett osztalékként az államnak, a többit vagy visszatartotta nyereségként, vagy – részben ingatlanokon keresztül – kiterjedt alapítványi hálózatába pumpálta. Jobbágy Sándor, a Concorde Securities budapesti vezető elemzője szerint a jegybank éves vesztesége valószínűleg „több mint duplája” lesz az első félévhez képest, 2023-ban pedig még nagyobb összegre kell számítani.

A Pénzügyminisztérium által egyeztetésre bocsátott javaslat értelmében az MNB elnöke, Matolcsy György fizetése is emelkedne: most bruttó ötmillió forintot keres havonta, ami az idei átlagkeresetek alapján jövőre elérhetné a hatmilliót is.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.