Civil szervezetek kérik, hogy ne kapják vissza az autósok a Lánchidat

belföld
2022 november 16., 14:40
comments 42

Tíz civil szervezet kéri közös közleményben, hogy a felújított Lánchídon a korábbihoz képest jelentősen csökkentsék a gépjárműforgalmat, szerintük „ugyanis csak így
teremthető meg a megfelelő kapcsolat a Belváros, a pesti alsó rakpart, valamint a
Budai Várnegyed között a Lánchíd segítségével.”

„A Lánchíd Budapest és Magyarország egyik legismertebb, szimbolikus értékű
építménye, így szükségesnek tartjuk, hogy végre történelmi értékéhez méltó
szerepet kaphasson, ahogyan az hasonló belvárosi hidak esetén már számos
másik európai városban is megtörtént” - írják a közleményben.

A civilek szerint ennek érdekében a felújítás előtti, közlekedésben betöltött szerepe érdemi felülvizsgálatra szorul, hogy állandóan túlterhelt közlekedési folyosó helyett olyan rendszer jöjjön létre, amelyben nyertesei is vannak a híd használatának. A közlemény szerint nemcsak a budapesti lakosság, de a turisták, és a Lánchíd környékén lévő szolgáltatók is jobban járnának, ha a híd funkciót váltana.

„A még folyamatban lévő felújítás kapcsán azt is láthattuk, hogy a híd közúti forgalomból történő teljes kiemelése sem okozott megoldhatatlan forgalmi akadályt a város közlekedésében, így egy részleges forgalomcsillapítás - melyben a tömegközlekedés kaphatná a főszerepet, kiegészülve a gyalogos és kerékpáros közlekedőkkel - előnyére válhat a város forgalmának és közösségi térré alakíthatja a Lánchidat” - írják.

A közleményt aláírta:

A járda a gyalogosoké
Járókelő Közhasznú Egyesület
Kis Távolságok Városa Alapítvány
Kortárs Építészeti Központ
Kulcs a városhoz, kulcs a közélethez Egyesület
Magyar Urbanisztikai Tudásközpont
Miutcánk.hu
Rehab Critical Mass Alapítvány
Újlipótváros Szuperblokk Civil Társaság
Város és Folyó Egyesület

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.