Pénzmosás miatt vádat emeltek nyolc ember, köztük két ügyvéd ellen

bűnügy
2022 november 17., 10:04
comments 1

Különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség egy 28 éves férfival és hét társával, köztük két ügyvéddel szemben. Az elkövetők számlaeltérítéses csalásból származó pénzösszegeket szereztek meg, majd, hogy a pénz eredetét leplezzék, valótlan jogcímeken továbbutalták vagy készpénzben felvették.

A vádirat szerint a két Fejér megyei ügyvéd névleges ügyvezetőkkel létrehozott, ténylegesen nem működő cégek alapításában, névváltoztatásában, illetve ezek előkészítésében működött közre. Ezen cégek révén az ügy többszörösen büntetett előéletű 28 éves vádlottja és az egyik ügyvéd 2020 nyarától a 2021 júniusában történt elfogásukig – további vádlottak bevonásával – úgynevezett „számlaeltérítéses” csalásból eredő pénzösszegeket szerzett meg, melyeket előzőleg szlovén, angol, görög gazdasági társaságok utaltak tévedésből a cégek számláira.

A 28 éves vádlott és ügyvéd társa a bűncselekmények elkövetése során közösen határozta meg, hogy a csalás folytán érkezett pénzösszegeket a terhelt-társaik eredetleplezési céllal milyen fiktív jogcímeken, milyen további számlákra utalják át, vagy azt készpénzben vegyék-e fel.

Az ügyészség a vádiratában hat vádlottal szemben végrehajtandó, két vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés, három elkövetővel szemben pedig a szabadságvesztés mellett pénzbüntetés kiszabását is indítványozta a Székesfehérvári Törvényszéknek. Indítványozták még, hogy a bíróság rendeljen le vagyonelkobzást a terheltekkel szemben, az ügyvédként dolgozó egyik vádlottat pedig végleges hatállyal, társát határozott időre az ügyvédi foglalkozástól, míg a fiktív cégek ügyvezetői tisztségét vállaló vádlottakat a gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői pozíciójától tiltsa el.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.