Meddig nézzük ezt?

futball
2022 november 19., 16:00
comments 40
Maradona 1986-ban az angolok ellen előbb kézzel, majd lábbal is történelmi jelentőségű gólt szerzett
photo_camera Maradona 1986-ban az angolok ellen előbb kézzel, majd lábbal is történelmi jelentőségű gólt szerzett Fotó: STAFF/AFP

A modern futball 1985 és 1986 nyara közt született meg, és három esemény segítette a világrajövetelét. Kronológiai sorrendben az első az 1985-ös BEK-döntő volt, aminek sajnos Heysel-tragédia az ismertebb neve. A Liverpool-Juventus meccs előtti pusztításnak 39 halálos áldozata volt, és folyományaként minden angol klubot több évre kizártak az európai kupaküzdelmekből.

A Heysel és néhány további angliai tragédia vezetett a szigetország focijának teljes újragondolásához és átalakításához. Ennek részeként született meg a Premier League, amely 1992-es indulásától kezdve hólabdaként nő egyre nagyobbra, mára – anyagilag mindenképp, de sportszakmailag is közel – leuralva az európai focit. A PL egyébként ugyanabban a szezonban indult, amikor a BEK-ből született BL, amely mára a messze legnagyobb klubtornává nőtt.

A második fontos eseményre 1986 februárjában került sor, amikor Silvio Berlusconi médiavállalkozó megvette a nagy múltú, de éppen komoly anyagi gondokkal küzdő olasz klubot, az AC Milant. Berlusconi milliárdos klubtulajdonosként, hírnevét és politikai kapcsolatait kihasználva, szürkezónás üzleti húzásoktól sem visszariadva, rekordösszegű sztárigazolásokkal segítve megmutatta, hogy kell egy sikeres, modern szuperklubot felépíteni. 1994-ig a Milan két BEK-et és egy BL-t nyert, utat mutatva a néhány év múlva érkező orosz oligarcháknak és arab sejkeknek.

A harmadik fontos esemény az 1986 nyarán rendezett mexikói világbajnokság volt. Ez volt a négyévenként, az egyes nemzeti válogatottak részvételével rendezett tornák aranykorának vége. Annak az aranykornak, amely 1970-ben, a színes tévék és az élő közvetítések elterjedésével, egy szintén Mexikóban rendezett vébével kezdődött.

Az aranykor öt tornája jelentette a korszakot, amikor már kellően sokan tudták nézni a világ legnépszerűbb sportjának legnagyobb eseményét, és még nem volt kétséges, hogy ezt a sportot a legmagasabb szinten ezeken a világbajnokságokon játszák.

1970 előtt volt Puskás és Garrincha, 1986 után pedig Zidane és Ronaldo, de a csúcs a két dátum közt volt: a Carlos Albertót szöktető Pelé sárga meze, a kétszer elbukó hollandok narancssárgája, a boldogság legmagasabb szintjén tomboló Tardelli azúrkékje, és persze Maradona, ahogy egyetlen meccsen, öt percen belül képes volt kézzel és lábbal is megszerezni a vébén valaha látott legnagyobb gólokat.

Arról megoszlanak a vélemények, hogy a két soron következő világbajnokság közül az 1990-es vagy az 1994-es volt a rosszabb. Abban viszont mindenki egyetért, hogy minden szempontból komoly visszalépést jelentettek az előző vébék színvonalához képest. Sokatmondó adat, hogy míg 1982-ben a döntőben 4, 1986-ban pedig 5 gól született, addig a következő két torna döntőiben összesen 1, és az is egy vitatható tizenegyesből.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.