Népszava: feloszlathatják az újbudai Fidesz-alapszervezetet

POLITIKA
2022 november 21., 08:29
comments 8

Az Erzsébetvárosban és Terézvárosban működő helyi Fidesz-alapszervezet után az újbudait is feloszlathatják – értesült a Népszava.

Úgy tudja a lap, már az erről szóló kérvényt is benyújtották a bíróságra, és a feloszlatás a kerületben kiújult fideszes pozícióharc része. Forrásaik szerint a párt választókerületi elnökéhez, Simicskó Istvánhoz kötődő emberek – így például a kormányközeli civil szervezete miatt ismert egykori alpolgármester, Király Nóra, és Junghausz Rajmund helyi fideszes képviselő – próbálják háttérbe szorítani Hoffmann Tamást, aki 2010 és 2019 között volt a kerület vezetője.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

A napokban egyébként már lemondott Csernus László frakcióvezető, helyére a Simicskó bizalmasának számító Szabó László képviselő lépett.

Szabó neve onnan lehet ismerős, hogy 2017-ben lerángatta a lépcsőn a 444 tudósítóját, és elvette a telefonját a Fidesz konzultációs fórumán.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.