Apa otthon, gyerekkel

életmód
2022 november 28., 06:00
comments 59

Ennek a cikknek van egy hosszabb és egy egészen rövid változata. Az utóbbi egyetlen kérdés: a munkádat vagy a gyerekeidet szereted jobban? Most nézzük a hosszabbat.

Apa és fia 1952-ben, Párizsban
photo_camera Apa és fia 1952-ben Párizsban Fotó: AFP

A magyar apák azon elenyésző kisebbségéhez tartozom, akik otthon maradtak a gyerekkel. Hogy pontosan hányan vagyunk, azt senki sem tudja, mert az erre kitalált rendszer kijátszható, és sokan ki is játsszák.

  • A nagyon szegény edelényi járásban a hivatalos adatok szerint a férfiak 40 százaléka veszi fel a gyedet, de ez nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy ennyien otthon is maradnak gyerekkel.
  • A KSH adatai szerint 2018 utolsó negyedévében 254,3 ezer magyar volt úgynevezett gyermekgondozási távolléten, azaz gyesen vagy gyeden. Közülük 251,9 ezren voltak nők, a maradék 2400 férfi kevesebb mint egy százalékát jelenti az otthon maradóknak.
  • Személyes tapasztalataim alapján a 2020-as évek elején egy átlagos belvárosi játszótéren hétköznap délelőtt akár hússzor annyi nő is nyomogathatta a mobilját, mint ahány férfi.

Annyi biztos, hogy kevesen vagyunk, és az is, hogy a kisgyerekkel otthon maradó apa még abban a közegben is nagyon ritka, amelyben élek – és amelyben e cikk olvasóinak jelentős része is él. Ahogy az idézett KSH-adatsor mutatja, az otthon maradó nők nyomasztó túlsúlya a társadalom minden szegmensében gyakorlatilag ugyanolyan, függetlenül kortól, lakóhelytől és iskolai végzettségtől.

Hogy ez miért van így, arról részben a magyar állam tehet. Ahogy az Amnesty International szakértője fogalmazott:

„a kormány szerint a gyermekgondozás és a háztartási feladatok, a fizikai, érzelmi és kognitív láthatatlan munka is a nők feladata”.

Csernus Fanni november elején írt erről, amikor kiderült, hogy a magyar kormány az EU által meghatározott abszolút minimumban, 10 napban szabta meg a szülés után kivehető apaszabadságot – de ezt is csak alaposan elkésve, ráadásul kicsit még szigorítva is a feltételein. Hiába az európai irányelv, amely 2019 óta igyekszik a munka és a magánélet közötti egyensúlyt segíteni, ezzel hozzájárulva a nemek közti egyenlőséghez, a 2023 januárjában életbe lépő magyar törvény nem sokat tesz ezért.

Miközben olyan különböző európai országokban, mint Finnország vagy Spanyolország, az apák hónapokig otthon maradhatnak a gyerekükkel, máshol pedig törvénnyel noszogatják a szülőket, hogy mindketten ugyanannyi ideig legyenek a gyerekkel, a papíron családbarát magyar kormány nem sokat tesz az anyák dolgának megkönnyítéséért.

Bár klasszikus magyar férfiálláspont minden bajt a kormányra kenni, a valóság az, hogy a magyar férfiak alapvetően azért nem maradnak otthon a gyerekkel, mert nem akarnak otthon maradni a gyerekkel. Ennek az okait nem ez a cikk fogja feltárni, de azért megtippelem. A magyar társadalom konzervativizmusa a hibás, különös tekintettel azokra a begyepesedett nemi szerepekre, amelyek alapján a társadalom azt várja el a férfiaktól, a férfiak pedig saját maguktól, hogy pénzt keressenek, miközben a nők elvégzik a házimunkát.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.