Majdnem egynapos csata után felszabadították a mogadishui szállodát

Terrorizmus
2022 november 28., 17:39

Drámai véget ért a több mint fél napig tartó terrorakció a szomáliai szállodában: a szomáliai biztonsági erők megrohamozták a mogadishui szállodát, véget vetve az al-Shabaab fegyveresei által elkövetett megszállásnak egy majdnem egynapos csata után, amiben legalább 9 ember meghalt.

Lövöldözés hallatszott az épület belsejéből, miközben a különleges erők több mint 12 órával azután is harcoltak a fegyveresekkel, hogy az iszlamista csoport megrohamozta a város központjában lévő épületet.

A támadás rávilágít arra, hogy az al-Kaida szövetséges fegyveresei továbbra is képesek halálos, olykor nagy veszteséggel járó támadásokra a fővároson belül, még akkor is, ha Hassan Sheikh Mohamud elnök kormánya támadást indít ellenük.

photo_camera Szomáliai biztonsági erők járőröznek a Hayat Hotel közelében, miután 2022. augusztus 20-án az Al-Shabaab harcosok támadást hajtottak végre. Illusztráció: HASSAN ALI ELMI/AFP

„A Rosa szállodában végzett művelet befejeződött” – mondta Sadik Aden Ali, a rendőrség szóvivője, aki szerint a fegyveresek nyolc civilt öltek meg, később pedig hozzátette, hogy egy katona is meghalt az akcióban.

A lövöldözésben öt katona is megsérült – mondta, hozzátéve, hogy hat al-Shabaab harcos vett részt a szálloda elleni támadásban. „Egyet felrobbantottak, ötöt pedig agyonlőttek a biztonsági erők” – mondta Ali, hozzátéve, hogy 60 civilt sikerült kimenekíteni. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt