A könnyeikkel küszködve álltak kamera elé a kirúgott karinthys tanárok

oktatás
2022 november 30., 16:20
comments 22

Hat tanárt rúgtak ki a Karinthy Frigyes Gimnáziumból, köztük végzős diákok osztályfőnökét is. Közülük öten a 18. kerületi önkormányzat kamerája elé álltak:

link Forrás

Pfeiffer Norbert (középen) azt mondta, hogy jobbítani szerették volna az oktatást, tanítani szerettek volna, és ezt nem tehetik mostantól. Azt mondta:

„Nem tudom, hogy mi lesz holnaptól, nem tudom, hogy mi lesz a diákjainkkal, nem tudom, hogy ki fogja őket felkészíteni az érettségire, a továbbtanulásra, az életre, azt tudom csak, hogy nem hagyhattuk szó nélkül, hogy az ő jogaikat sárba tiporják.”

Egy másik tanár azt mondta, negyed órája búcsúzott el az osztályától, nem tud mit mondani, még nem fogta fel a kirúgást.

Velényi Dóra azt mondta: „Velényi Dóra vagyok, 22 évig tanítottam ebben az intézményben, itt kezdtem a pályámat, és úgy tűnik, hogy itt fejeztem be.”

Rábai János magyar- és médiaszakos tanár, egy végzős osztály osztályfőnöke azt mondta: „Nem fogom abbahagyni, hanem ki fogok állni önmagamért és a diákjaimért is, és mindenkit arra kérek, hogy ezt tegye meg, mert ez így nem mehet tovább.” Azt mondta:

„Ez szörnyű. Szeretném, hogy tudják azt, hogy itt nem olyan tanárok vannak, akik fel akarják forgatni a rendszert. Nem olyan tanárok vannak, akik nem szeretnek tanítani. Mi igenis szívvel-lélekkel szeretnénk tanítani. Én ezt terveztem életpályának, és a saját országom vág el ettől.”

A tanárok elmondták, hogy ők és diákok közül is sokan sírva fogadták a hírt. A tanárok a videóban az esti tüntetésre hívták az embereket.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.