Ferenc pápa a II. világháború borzalmaihoz hasonlította az ukránok szenvedését

háború
2022 december 07., 17:49

A katolikus egyházfő az audienciáján a II. világháború borzalmaihoz hasonlította az ukránok Oroszország indította háború miatti szenvedéseit.

Ferenc pápa a Vatikánban jelen lévő lengyel zarándokokhoz szólva felidézte a náci Németország második világháborús Reinhard-hadműveletét, amiről a Lublini Katolikus Egyetem szervezésében tartottak nemrég évfordulós megemlékezést. Ez a titkos hadművelet zsidók megsemmisítését célozta Lengyelország azon elfoglalt területén, aminek egy része ma már Ukrajnához tartozik.

A pápa a hadműveletre utalva azt mondta, „ennek a borzalmas eseménynek még az emléke is felkeltheti az emberek békevágyát, és cselekvésre ösztönzi őket”, majd a leírt szövegétől eltérve hozzátette:

„a történelem ismétli önmagát, hiszen látjuk, mi történik ma Ukrajnában”.

A háború februári kezdete óta Ferenc pápa egyre erőteljesebben ítéli el az Ukrajnát ért átfogó orosz támadást: novemberben azt mondta, „mártíromságot szenvednek az ukránok”, és a mostani helyzetet az 1930-as években hozott sztálini döntés miatt kialakult ukrán éhínséghez hasonlította. Szintén novemberben, az Amerikai Jezsuita Magazinnak adott interjújában a pápa azt mondta, „talán azok a legkegyetlenebbek Ukrajnában, akik Oroszországból érkeztek ugyan, de nem az orosz, hanem például a csecsen vagy a burját hagyományt képviselik; és persze egyértelmű, hogy valójában nem ők, hanem az orosz állam a támadó fél”.

photo_camera Illusztráció: ANDREAS SOLARO/AFP

Miután ez Oroszországban felháborodást keltett, Leonyid Szevasztyjanov, az orosz Óhitűek Világszövetségének elnöke a RIA Novosztyinak, a pápával folytatott levelezéséből idézve azt mondta, Ferenc pápa az interjúban azt próbálta érzékeltetni, hogy a kegyetlenség nem az orosz lélekből fakad, és hogy Oroszországnak küldetése van, de a média a maga módján értelmezte ezt.

Szevasztjanov azt mondta, megkérte Ferenc pápát, hogy tisztázza a nagy visszhangot kiváltó álláspontját. „Amikor Oroszországról beszéltem, az orosz humanizmus hagyományáról beszéltem, Dosztojevszkijt idézve. Világossá akartam tenni, hogy a háború kegyetlenségei nem az orosz lélekből fakadnak. Mindig is az orosz nép megmentésére törekedtem, mert meg vagyok győződve arról, hogy nagy küldetése van. De a média a saját értelmezését kínálja” – idézte Ferenc pápát Szevasztjanov.

Az óhitű tisztségviselő szerint vannak olyan erők, amik megpróbálják lejáratni a római katolikus egyházfő béketeremtő kezdeményezéseit. „A pápa mindig bírálja a fegyvergyártást és a fegyverszállítást. Úgy véljük, hogy a pápa szavait a globális fegyverlobbi torzítja el, aminek nem érdeke az ukrajnai háború befejezése. Ennek a lobbinak vannak ügynökei, a médiában is. Mindent meg fognak tenni, hogy megzavarják a pápa minden béketeremtő kezdeményezését, lejáratva őt és elferdítve szavait” – közölte Szevasztyjanov. A vallási vezetőt megszólaltató hírügynökség anyagában nincs szó arról, hogy vajon a csecsenekről és a burjátokról pontosan mit is mondott a pápa.

Az oroszországi ortodox egyházon belül az óhitűek és az újhitűek között a 17. században következett be szakadás, mivel Nyikon moszkvai pátriárka – Alekszej Mihajlovics cár segítségével –, a vallást megreformálva visszatért az eredeti bizánci keresztény dogmákhoz. Az óhitűeket, akik ellenálltak az orosz egyház liturgikus rendjének a göröggel, elsősorban a konstantinápolyival való egyesítésének, és bírálták, hogy a reform a szekularizáció feltételeit teremtette meg, az 1970-es évekig kiközösítette az orosz ortodox egyház.

Kornyilij metripolita, aki 2005 óta az óhitűek vallási vezetője, 2017 márciusában a Kremlben járva meghívta Vlagyimir Putyin elnököt a közösségbe, aki ennek eleget is tett. Személyében orosz államfő először járt az óhitűek templomában, a moszkvai Rogozsszkaja szlobodában.

Ferenc pápa azt is többször felajánlotta, hogy a Vatikán közvetítő szerepet vállalna a háborúzó felek között, de oroszellenes kijelentései miatt ennek egyre kisebb a realitása. Az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov „érthetetlennek és nem kereszténynek” nevezte Ferenc pápa szavait. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.