A kirúgott tanárok tablója

  • Ősszel tizenhárom tanárt rúgtak ki, amiért polgári engedetlenséggel tiltakoztak az oktatás válsága miatt.
  • Néhányan csak az elmúlt években kezdtek dolgozni, mások évtizedeket töltöttek a pályán.
  • Egyik napról a másikra kellett elköszönniük a diákjaiktól, és hirtelen világossá vált, hogy nem lesz többé se kirándulás, se ballagás, se érettségi.
  • Aki sosem volt osztályfőnök, nem is lesz. Aki arról álmodott, hogy a tanáriból megy nyugdíjba, attól elvették ezt a lehetőséget.
  • Tablóra tettük a kirúgott tanárokat, és megkértük, hogy válaszoljanak négy-négy kérdésre.

10 évig tanított angolt a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, előtte nyelviskolában dolgozott.

A legkedvesebb emlékem a tiltakozásokról: Nagyon megható volt, amikor értem tüntettek a vörösmartysok: diákok, kollégák, szülők és támogatók mentek végig a Palotanegyed utcáin, miközben az ablakokból végig tapsoltak nekünk.

Amitől görcsbe rándul a gyomrom, ha rágondolok: Hogy soha többé nem mehetek be úgy az iskolába mint eddig, idegen leszek a saját otthonomban. És amikor a tanítványaimra, főleg az érettségizőkre gondolok.

Amit még mindenképp meg szerettem volna tapasztalni tanárként: Mindent megtapasztaltam, amit szerettem volna, de jó lett volna azt is, hogy egy értekezleten a kollégáim egy csokor virággal búcsúztatnak nyugdíjba vonulásom alkalmából.

Ami a legjobban fog hiányozni az iskolából: A VMG-s lét, az a légkör, ami a szünetekben is annyira hiányzott, hogy be kellett mennem. Ezt pedig a tanárok, a diákok és természetesen a vezetőség határozzák meg.

29 évig tanított, az utolsó öt évben a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban (matematika, kémia), előtte szakközépiskolában (technológiák környezetterhelése tantárgy, analitika, természettudományos vizsgálatok).

A legkedvesebb emlékem a tiltakozásokról: Amikor látom a tanítványaimat, ahogy kiállnak mellettünk, felemelve a nevemet tartalmazó táblát. És az a sok-sok üzenet, szelfikérés vagy csak egy kézszorítás idegenektől. Na meg a Palyaburger.

Amitől görcsbe rándul a gyomrom, ha rágondolok: Alapvetően az, ahogy átadják a kirúgásomat tartalmazó levelet, és az átadó (aki aláírta) mentegetőzik, hogy ő „csak” egy hivatalnok, akinek ez kötelessége. Meg az, ahogy a kormány semmibe vesz minket.

Amit még mindenképp meg szerettem volna tapasztalni tanárként: Hogy még sok diákkal megszerettetem a matekot és a kémiát, és sikeresek lesznek benne, meg persze, hogy nyugdíjasként elbúcsúztatnak a kollégák.

Ami a legjobban fog hiányozni az iskolából: A diákok az osztályteremben, a kirándulásokon, a kollégák a tanáriban, a közös programokon, ahol mindig sokat nevettünk. És persze a Kölcsey szellemisége!

23 évig tanított franciát és francia civilizációt a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban

A legkedvesebb emlékem a tiltakozásokról: Rengeteg jó, izgalmas emlékem, élményem fűződik a tiltakozásokhoz, nehéz válaszolni. Nagyon megrendített, meghatott az a tüntetés, amit a diákjaink hoztak össze a kirúgásunk estéjén, de csodálatos, felemelő pillanatok voltak a december 3-i tüntetésen is, ahol egy színpadról üzent a 13 kirúgott tanár a diákjainak és kollégáinak, vagy amikor Orsós János tanár és Tóth András diák beszélt a miskolci Dr. Ámbédkar Iskolából arról, hogy a „végeken”, a nehéz helyzetben levő vagy szegregált iskolákban, a roma közösségekben évtizedek óta kénytelenek elszenvedni mindazokat a problémákat - sőt súlyosabbakat -, amelyek miatt a mostani tiltakozáshullám elindult.

Amitől görcsbe rándul a gyomrom, ha rágondolok: Az oktatással kapcsolatban általánosságban rándul görcsbe a gyomrom, s egyre inkább az öklöm, miközben személyes szinten a lámpalázon, az izguláson, a mindennapi stresszen túl leginkább örömet, személyességet, rengeteg érzelmet találtam itt. Ez a személyes kapcsolat és szeretet, ami a diákjaimmal és egyes kollégáimmal, velem dolgozó barátaimmal összekötött és összeköt, ami most fájdalmasan hiányzik az életemből. A tiltakozás ez ellen a rendszer ellen viszont számomra nem gyomorgörcs kérdése, hanem lelkiismereti kérdés. Akkor lett volna és lenne gyomorgörcsöm, ha nem tiltakoztam volna teljes erőmből.

Amit még mindenképp meg szerettem volna tapasztalni tanárként: Szerettem volna leérettségiztetni civilizációból az idei végzős csoportomat. Szerettem volna megtanítani franciául az idei nulladikos csoportomat. Szerettem volna tovább folytatni a projektalapú, kísérletezős munkát a most 10. osztályos csoportjaimmal. Szerettem volna újra és újra megtapasztalni a diákjaimmal való összecsiszolódást, az értés és a megértés megteremtődését. Egyszer szerveztem egy anyák napját a közel húszéves tanítványaimnak és szüleiknek a végzés évében. Katartikus volt... Szerettem volna egy újabb hasonló pedagógiai projektet még megtapasztalni, végigvinni. Azt remélem, lesz még rá alkalmam.

Ami a legjobban fog hiányozni az iskolából: Hiányzik a napi kapcsolat azokkal a kollégáimmal, akikhez barátság vagy jó munkakapcsolat fűz. Hiányzik a gyerekekkel, fiatalokkal való együttlét. A nevetésük, a sírásuk, a ráébredésük, az értetlenségük, a napi kapcsolat velük. Az hogy lássam, végigkísérjem, ahogy alakulnak, változnak. Hogy énekeltessem a franciásokat karácsony előtt a lépcsőházban… Én a Kölcseybe jártam gimnazistaként, és bár nem rögtön az egyetem után jöttem tanítani, de így is, összességében közel 27 évet töltöttem ebben az épületben. Ez kis híján az életem fele. Szóval az épület is hiányzik és hiányozni fog.

15 hónapig tanított matematikát és biológiát az Eötvös József Gimnáziumban.

A legkedvesebb emlékem a tiltakozásokról: A Pedagógusok Világnapján, október 5-én rengeteg mindent történt: a pedagógusoknak országos sztrájknap volt, a reggeli órákban élőlánc szerveződött, délután elfoglaltuk a Margit hidat, este pedig szolidaritási koncerten vettünk részt. Az élőláncban állva több száz eötvösös diák, szülő és tanár együtt énekelte a tüntetések himnuszát, a Mi vagyunk a Grund című dalt. Számomra ezt volt egy egyik legfelemelőbb pillanat. Az este folyamán több tízezres tömeg mozdult meg, úgy éreztem, mellettünk áll a magyar társadalom. Aznap úgy éreztem, bármelyik pillanatban lehet érdemi változás a közoktatásban.

Amitől görcsbe rándul a gyomrom, ha rágondolok: Már közel egy éve tartanak azok tanárok és diákok által vezetett megmozdulások és demonstrációk, amelyek az oktatás tragikus helyzetére hívják fel a figyelmet, mégis azt érzem, hogy távolabb vagyunk a céljainktól, mint valaha. A sztrájkjogot kiüresítették, 13 tanárt kirúgtak. Sok volt kollégám még nehezebb körülmények között, erőn felül folytatja az ellenállást, és görcsbe rándul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy bárkit érhet közülük retorzió. Mindnyájan kiváló pedagógusok, akiknek a pályán kell maradniuk.

Amit még mindenképp meg szerettem volna tapasztalni tanárként: Ez a másfél év nagyon kevés volt ahhoz, hogy megvalósítsam a tanári pályához fűződő álmaimat. Nem voltam osztályfőnök, nem szerveztem tábort vagy osztálykirándulást, nem volt érettségiző osztályom. Rengeteg mindent szerettem volna másképp vagy jobban csinálni, de nem volt elég időm arra, hogy olyan tanárrá váljak, akivé igazán szerettem volna. Ha egy dolgot kell kiemelni, akkor nagyon jó lett volna látni, ahogy az általam tanított diákok leérettségiznek és elkezdik a felnőtt életüket.

Ami a legjobban fog hiányozni az iskolából: A diákjaim. Nyitottságuk és kedvességük nap mint nap motivált arra, hogy jobb emberré váljak, tehetségük és kitartásuk, pedig szakmai fejlődésemben ösztönzött. Hálás vagyok, hogy megismerhettem őket, és rendkívüli szeretettel fogok rájuk visszagondolni hosszú évek távlatából is.

22 évig tanított matematikát franciául a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban.

A legkedvesebb emlékem a tiltakozásokról: A kirúgásom után én nem tudtam azonnal elbúcsúzni a diákjaimtól, így csak hetekkel később mentem be „elköszönni”. Addigra az első érzelmi hullámon már mindannyian túl voltunk és talán épp ezért nagyon komoly, nyugodt, de kötetlen beszélgetésekre került sor. Hihetetlen öröm volt látni, hogy a diákok mennyire összetetten gondolkodnak az eseményekről és azt, hogy amiért kiálltunk (a szabad véleményalkotás lehetősége) olyan fiatalokat nevel, akik jó kérdéseket tesznek fel és képesek több oldalról is vizsgálni a történéseket (még úgy is, hogy ezeknek ők most „kárvallottjai”). Az, hogy erről a diák-magatartásról valódi bizonyosságot kaptam, bármily furcsán hangzik is, szinte teljesen kárpótol a negatívumokért és a „legkedvesebb emlékem” címet is kiérdemli.

Amitől görcsbe rándul a gyomrom, ha rágondolok: A gyomrom nem rándul görcsbe semmitől. Én egy folyamatnak élem meg az elmúlt húsz év oktatási történéseit, aminek most egy fontos állomásához érkeztünk. Az elmúlt időszakban egy egyértelmű állásfoglalást kaptunk arról, hogy ma Magyarországon csak az maradhat a tanári pályán, aki nem fogalmaz meg hallható kritikát a fennálló rendszerrel kapcsolatban. Ehhez a tényhez kell most mindenkinek viszonyulnia, és ez a viszonyulás jelöli ki egyénileg mindenki számára a további lépéseket.

Amit még mindenképp meg szerettem volna tapasztalni tanárként: A kirúgásomkor én már lassan tíz éve dolgoztam egy módszertani kísérleten az igazgatóság, a szülők és a diákok bevonásával. Ennek a módszertannak fontos eleme volt, hogy közösen haladtunk egy úton. Azt, hogy most egy jó ideig nem tudhatom meg, hogy merre mentünk volna tovább, mindenestül hiányzik, de pont ezért nem is hiszem el, hogy ezzel itt vége lenne. Csak (kényszer)szünet van.

Ami a legjobban fog hiányozni az iskolából: Egyértelműen a diákjaimmal való mindennapos, intenzív, mély és építő interakció. Ez pótolhatatlan. Az utóbbi időszakban sikerült elérnem, hogy minden órát együtt alakítottunk a diákokkal, akik abszolút partnerek voltak a közös fejlődésben. Ennek köszönhetően számomra nem tudott unalmas lenni ez a munka! Bár folyamatosan tanítottam, megadatott, hogy folyamatosan tanulhassak is. Most erre egy ideig nem lesz lehetőségem, de aki ezt az érzést munka közben megtapasztalta, szerintem nem engedi el többé. Én biztosan nem.

Négy évig tanított magyart a Karinthy Frigyes Gimnáziumban.

A legkedvesebb emlékem a tiltakozásokról: Az október 5-ei élőlánc az iskola előtt és performansz a közeli parkban. Ott elindult valami, ott éreztem először az erőt és összefogást: tanár, szülő, diák, volt diákok. Szép, békés, felemelő és hitet adó volt.

Amitől görcsbe rándul a gyomrom, ha rágondolok: A fenyegető levelek átvétele előtti éjszaka, amikor még pluszban megfenyegettek, hogy milyen következményei lesznek, ha át merem venni a levelet abban az időpontban, amikor nekem órám lenne. Akkor döntöttem el, hogy ilyen rendszert nem szeretnék szolgálni, senki nem érdemli azt, hogy rettegésben és félelemben éljen. Én már nem félek.

Amit még mindenképp meg szerettem volna tapasztalni tanárként: Leérettségiztetni azt az osztályt, akit a kezdetektől tanítok, ilyen élményem még nem volt, ahogy szerettem volna osztályfőnökként szalagot tűzni, továbbtanulásban segíteni, ballagni is. Ez csak néhány kiragadott esemény, mert biztos vagyok abban, hogy ennél sokkal többet adott volna még a pedagógusi pálya.

Ami a legjobban fog hiányozni az iskolából: A munkahelyemet, az intézményi kereteket elvehették, de a pedagógusszívemet és amit nekem jelentett az iskola: az emberi kapcsolatokat, azokat nem. Az ölelések, a folyosói integetések, a félmosolyok, a jóízű nevetések vagy a komoly és mélyreható beszélgetések lehet, hogy innentől nem az iskola épületén belül fognak megvalósulni, de biztos vagyok benne, hogy ezeknek itt nincs vége.

Hat évig tanított magyart, médiaismeretet és filmtörténetet a Karinthy Frigyes Gimnáziumban.

A legkedvesebb emlékem a tiltakozásokról: A szülők és a diákság feltétlen támogatása, a megszámlálhatatlan szívhez szóló üzenet.

Amitől görcsbe rándul a gyomrom, ha rágondolok: A „jólvanezígy” és az „úgysemleszjobb” mentalitás.

Amit még mindenképp meg szerettem volna tapasztalni tanárként: Az első saját osztályom ballagása és érettségije.

Ami a legjobban fog hiányozni az iskolából: A diákok és a velük kapcsolatos élmények, a közös munka.

20 évig tanított németet és spanyolt a Karinthy Frigyes Gimnáziumban.

A legkedvesebb emlékem a tiltakozásokról: Az együttgondolkodás a kollégáimmal.

Amitől görcsbe rándul a gyomrom, ha rágondolok: Az, amikor nem hiszik el, hogy tudom, mit csinálok és mi mellett állok ki.

Amit még mindenképp meg szerettem volna tapasztalni tanárként: Semmi új élményre, tapasztalatra nem vágyom, csak egyszerűen szeretném befejezni a tanévet azokban a csoportokban, ahol szeptemberben elkezdtem. Egy vágyam azért van: újra megtapasztalni azt, hogy autonóm tanárként végezhetem a munkámat, mint a pályám első felében.

Ami a legjobban fog hiányozni az iskolából: A diákok.

Közel húsz évig tanított angolt és földrajzot, utóbbit angolul is.

A legkedvesebb emlékem a tiltakozásokról: Az osztályom saját szlogenje: az ofő mindig ofő marad.

Amitől görcsbe rándul a gyomrom, ha rágondolok: A világ legszelídebb tanárnőjének a könnyei, amikor beleállt az engedetlenkedésbe és természetesen a diákok könnyei.

Amit még mindenképp meg szerettem volna tapasztalni tanárként: Milyen érzés meggyőzni valakit arról, hogy akarjon tudni valamit.

Ami a legjobban fog hiányozni az iskolából: A diákjaim és az ő napi szeretetbombáik.

12 évig tanított biológiát német és magyar nyelven a Karinthy Frigyes Gimnáziumban.

A legkedvesebb emlékem a tiltakozásokról: Amikor a kollégák és diákok az Üllői úton elmondták, hogy mit jelentünk számunkra. Leírhatatlan.

Amitől görcsbe rándul a gyomrom, ha rágondolok: Amikor azokra a Facebook-posztokra gondolok, amiket olyanok kommentelnek, akiknek közük sincs az oktatáshoz, de jórészt hazánkhoz sem. Mindezt teljes meggyőződéssel és gyűlölettel teszik.

Amit még mindenképp meg szerettem volna tapasztalni tanárként: Egyetlen ilyen dolgot nem tudnék kiemelni. Nekem az tökéletesen elég, hogy az általam felkészített diákok megállják a helyüket és időnként erőt adnak a folytatáshoz.

Ami a legjobban fog hiányozni az iskolából: A kollégák, akik lelkesen, emberfeletti erőbedobással küzdenek azért, hogy minden egyes diákba egy újabb cseppnyi tudást juttassanak el és élményekkel ajándékozzák meg őket.

Közel 20 évig tanított franciát, 12 évet töltött a Karinthy Frigyes Gimnáziumban.

A legkedvesebb emlékem a tiltakozásokról: Amikor a diákjaim szólaltak meg, és vettek védelmükbe, mert az egész történetben ők a legfontosabbak nekem. Megnyugtatott, hogy értik, mit miért csináltam és csinálok, és mellettem vannak.

Amitől görcsbe rándul a gyomrom, ha rágondolok: Hogy vannak olyan hangok, akik úgy értelmezik a tetteim következményeit, hogy miattunk szenved kárt az iskolánk, és hibáztatnak azért, amilyen helyzet kialakult a tiltakozások nyomán. Kérdezik, hogy tiszta-e a lelkiismeretünk, hogyan nézünk volt diákjaink és kollégáink szemébe.

Amit még mindenképp meg szerettem volna tapasztalni tanárként: Valós szabadságot, szakmai párbeszédet az oktatásirányítással. Ezt szeretném megtapasztalni. Megbecsülést minden értelemben.

Ami a legjobban fog hiányozni az iskolából: A gyerek fog a legjobban hiányozni, nem is tudom elképzelni az életem gyerekek nélkül.

Sallai Katalin és Molnár Barbara a tablófotózást vállalták, a kérdésekre viszont nem akartak válaszolni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt