Bíróság elé állítják Imran Hánt, mert a vagyonnyilatkozatában eltitkolta a kapott ajándékokat

külföld
2022 december 15., 18:38

Bíróság elé állítják Imran Hán volt pakisztáni kormányfőt a hivatali ideje alatt kapott ajándékok gyanítható eltitkolása miatt - közölte csütörtökön az illetékes iszlámábádi törvényszék.

Az ügyészség szerint Hán megtévesztette a hatóságokat a külföldi államoktól kapott ajándékait illetően. Itt főleg gyémántékszerekről, ritka órákról és egy arannyal bevont AK-47-es rohamkarabélyról van szó, amelyeket az Arab-öböl menti államoktól kapott. A vádhatóság állítása szerint ezeket a vagyontárgyait eladta Dubajban, a befolyt összeget pedig nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában. A per január 9-én kezdődik. Hánt elítélése esetén börtönbüntetés fenyegeti.

Ugyanezen vádak miatt Hánt októberben az ország választási bizottsága öt évre eltiltotta közhivatal viselésétől. Hán akkor azt állította, hogy nem követett el szabálytalanságot.

A 70 éves politikust áprilisban buktatta meg az ellenzéke egy bizalmatlansági indítvánnyal. Azóta rendszeresen tüntetésekre buzdítja híveit. Az egyik megmozdulás alkalmával novemberben merényletet kísérletek meg ellene, és Hán könnyebben megsebesült. Megfigyelők politikai indítékot sejtenek a Hán elleni intézkedések mögött. (MTI)