Friderikusszal közös műsort indít Geszti Péter, ő lesz a rezonőr

Média
2022 december 16., 08:01

„Itt is vagyunk Geszti Péterrel, mert bejelenteni valónk van. Indul mához egy hétre, jövő csütörtökön, ezen a csatornán, a Friderikusz podcaston a Geszti+” – jelentette be Friderikusz Sándor a december 15-i adásában, a Lakmusz főszerkesztőjével, Zöldi Blankával készült beszélgetés végén.

"Ez egy olyan beszélgetés-sorozat lesz, amely tulajdonképpen, azt hiszem, arról szól, hogy hogyan lehet ebben a zavaros, bizalomhiányos, bizonytalan világban egy tudatosabb önképet felépíteni az embernek és ezáltal egy tudatosabb, jobban kivitelezett életet megvalósítani, ami szükséges lehet a boldogulásunkhoz” – mondta Geszti, amihez Friderikusz hozzátette azonnal: „ha nem lenne lejárató a szó, azt mondanám, hogy ez egy életvezetési sorozat”.

„Mint egy ilyen rezonőr, úgy ülsz itt majd, ugye?” – kérdezett alá Friderikusz aztán Gesztinek, aki azt válaszolta: „Igen, ezt a szerepet kaptam, és ennek nagyon örülök. Tulajdonképpen beletaláltál valamibe, mert régóta gondolkodtam azon, hogy jelen kéne lennem a social médiában, mert azt gondolom, hogy talán megfelelő módon tudok artikulálni bizonyos gondolatokat és érzéseket, ráadásul én nagyon hiszek a pozitív gondolkodásban. (...) Ez egy másik ország lenne, ha megtanulnánk eszerint élni és cselekedni. És abban hiszek, hogy ezt át tudjuk adni, hogy valahogy ezt talán át tudjuk adni ezen beszélgetés sorozat alatt az embereknek.”

A Geszti+ tíz részes lesz, és Geszti elmondása szerint arról fog szólni, hogy „hogyan tudunk azokkal a csapásokkal szembenézni, amelyek nem is biztos, hogy olyan nagy sorscsapások. (...) Hogyan tudunk szembenézni ezekkel és hogyan tudunk felülemelkedni ezeken. (...) Vajon képesek vagyunk-e felismerni azt, hogy kik vagyunk igazából, hol vannak a határaink, hol vannak a lehetőségeink, és vajon tényleg igaz-e az a mondás, hogy nem azok vagyunk, ami történik velünk, hanem azok, amit gondolunk magunkról, amit teszünk.