A legnagyobb: Messi Barcelonában
2021 augusztus 09., 19:07
Messi igazsága
2022-ben nem könnyű hinni a fekete polgárjogi harcos, Martin Luther King meglátásában, amely szerint az erkölcsi világrend hosszú íve végül az igazság felé hajlik, vasárnap este Katarban mégis sikerült. De előbb foglalkozzunk a vesztes csapattal.
Ha a 123. percben, majd a tizenegyeseknél Dibu Martinez kapus nem nyújtja azt, amit, most arról illene írni, hogy már nem négy, hanem öt nagy nemzet van a futballtörténelemben. Hogy Brazília, Argentína, Németország és Olaszország mellé kell tenni az immár háromszoros világbajnok franciákat, akik a történelemben harmadszor, Garrincha és Pelé 1962-es braziljai óta először védtek meg világbajnoki címet.
Talán arról is, hogy ez a francia csapat, amelyben a mérkőzés végén valamennyi mezőnyjátékos afrikai származású volt, a francia nemzetfelfogás és a változó világ szép lenyomata. Arról viszont mindenképpen, hogy a 24 év alatt három világbajnokságot és egy Európa-bajnokságot nyerő Franciaország szakadt külvárosai és nyomasztó lakótelepei, amelyek ezen a vébén nem csak a francia, hanem több afrikai válogatottba is számtalan játékost adtak, Rio de Janeiro, Sao Paulo, Buenos Aires, Budapest vagy Amsterdam hasonlóan lehangoló városrészei után a világ meghatározó focistagyárai lettek.
Arról pedig végképp, hogy a Didier Deschamps által másodszor is győzelemre vezetett csapat egészen a döntőig úgy menetelt, hogy néhány, az angolok elleni percig meg sem kellett izzadnia. Ahol aztán, akárcsak Anglia és Tunézia ellen, kicsit a szerencse is velük volt. De ez nem vehet el semmit annak az értékéből, hogy ez a fontos hiányzókkal érkező csapat, a fiatal, villámgyors, éhes újoncok, a döntőben szó szerint a végkimerülésig hajtó Varane, a 31 évesen újra feltalált Griezmann, és persze Mbappé, aki ezen a tornán egyszerre volt Messi és Cristiano Ronaldo, mit vittek véghez.
Igazságos lenne minderről nem beszélni, csak mert Coman és Tchouameni kihagyták a maguk tizenegyesét? Persze, hogy nem lenne igazságos, Franciaország ezzel a döntővel lépett fel arra a szintre a fociban, amitől más vébégyőztesek, Anglia és Spanyolország, nagyon messze vannak.
A foci nem mindig igazságos sport, hiszen ha igazságos lenne, akkor 1954-ben az Aranycsapat, 1974-ben, vagy legalább 1978-ban Hollandia nyeri a világbajnokságot. De mint minden, az ember által alkotott, teljesen mesterséges szabályok szerint szervezett játéknak, van egy olyan morális aspektusa is, amit mindenki pontosan ismer, aki valaha belerúgott egy labdába vagy drukkolt egy csapatnak.
Nem lett volna igazságos, ha Lionel Messi világbajnoki cím nélkül zárja le pályafutását. Ugyanolyan szemétség lett volna a sorstól, mint Puskást és Cruyffot megfosztani ettől az élménytől. Teljesen rendben van gyűlölni Messit, Argentínát és úgy általában a latin-amerikai focit, de azt vitatni, hogy ezt a világbajnoki címet ő megérdemelte egy ilyen karrier végén, nem lehet. Mint ahogy azt sem, hogy a menetrendszerinti gazdasági-társadalmi összeomlásai aktuális epizódját élő Argentína is megérdemelte ezt az örömöt. Örülni, tapsolni nem kell az argentinok győzelmének, de ezt nem belátni kicsit olyan, mint nem lelkesedni a horvátok vagy a marokkóiak idei sikereiért.
Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!