Több mint két évtizedes barcelonai pályafutása alatt Lionel Messi rendszeresen százmilliókat tett boldoggá, mégis a pályán és a pályán kívül is mindig csendes melankólia vette körül. Az argentin játékos a focipályán töltött legjobb pillanataiban is inkább feszülten elszántnak tűnt, mint boldognak, azon kívül pedig gyakran szemmel láthatóan rosszul érezte magát a nyilvánosság előtt.

Ennek a rossz közérzetnek a leglátványosabb megnyilvánulása Messi vasárnapi barcelonai sajtótájékoztatója volt, amin az ember, akinél többet senki nem tett a pályán a Barcelonáért, zokogva, teljesen összezavarodva elbúcsúzott a klubtól, játékostársaitól és a szurkolóktól.

Messi zavarodottsága ezúttal teljesen érthető volt, mert nem könnyű megérteni, hogy miért hagyja el a Barcelonát és igazol valószínűleg a Paris Saint-Germainbe. A távozásnak talán vannak sportszakmai indokai is, de alapvetően ez egy üzleti döntés. A futballszerető nagyközönség túlnyomó többsége azt szereti, ami a pályán történik, és nem azt, ami a klubok és szövetségek irodáiban, ezért ez a cikk is Messiről, a focistáról fog szólni, nem Messiről, a szórakoztatóipari termékről és bevételi forrásról. Egyetlen mondatban mégis érdemes összefoglalni, miért kellett elmennie Barcelonából.

Az utóbbi években gazdaságilag a tönk szélére került klubban annyira elszálltak a játékosok bérei, hogy Messiét már sehogy sem tudták kifizetni úgy, hogy beférjenek a spanyol szövetség által szabott limitbe – viszont Franciaországban nincs ilyen gond, és az UEFA sem akar/tud érvényt szerezni a „pénzügyi fair play”-nek az európai klubfutballban.

Messi távozása Barcelonából a habverés és médiafigyelem ellenére is unalmas üzleti történet. Pedig az érkezése egészen meseszerű volt. Az 1987-ben Rosarióban született, már egészen kis korában is látványosan jól focizó Messit 2000 végén vitték a szülei Barcelonába, hogy az alacsony növésű kiskamasz megmutassa, mit tud. Carles Rexach, aki korábban játékosként és edzőként is Johann Cruyff mellett dolgozott, azonnal meglátta a tehetséget a 13 éves fiúban, és egy azóta legendássá vált szalvétán gyorsan rögzítette is a klub szándékát Messi leigazolására.

Az anyagiakban is sikerült megállapodni, köszönhetően annak, hogy a klub vállalta, kifizeti Messi növekedésihormon-kúráját. Az argentin fiúcska beköltözött a Barcelona híres akadémiájára, a Masíára, és ezzel megkezdődött több mint két évtizedes katalóniai karrierje.

A Messivel egykorú, vele kölyökkoruktól együtt játszó, laza és nagyszájú Piqué és Cesc visszaemlékezései szerint az argentin évekig gyakorlatilag meg sem mukkant. Az viszont már a kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy amit a labdával tud, azt egyébként kiváló kortársai meg sem tudják közelíteni.

A 2000-es évek elején Barcelonában már susogták, hogy nevelgetnek a klubnál egy argentint, akihez hasonló tehetséget még nem láttak Katalóniában, de azt természetesen senki nem tudhatta, hogy Messi valójában mekkora karriert fut be. Egy tehetséges 14-16 éves focista számtalan akadályban elbukhat még jóval a pályafutása kiteljesedése előtt, a sérülésektől a túlságosan csillogó sikerig. Messinek azonban szerencséje volt: sem a kulcsfontosságú ifiévekben, sem később nem volt sérülékeny, és mivel soha, semmi nem érdekelte igazán a focilabdán kívül, annak sem volt reális esélye, hogy valami elvonja a figyelmét a játékról.

A tehetség, a szerencse és a páratlan akaraterő együttállásának köszönhetően Messi a következő két évtizedben, amiből az utolsó 17 szezont az első csapatnál töltötte, akkorát alkotott, mint egyetlen klubnál soha, egyetlen labdarúgó sem.

Éppen Messi felemelkedésével együtt lett szinte külön műfaj a „minden idők legnagyobbjának” megvitatása. A rendkívül fárasztó vitáknak köszönhetően van például külön, kimerítő Wikipedia-oldala a Messi-Cristiano Ronaldo összehasonlítgatásnak. Ezzel a barcelonai két évtizeddel azonban nem nagyon tud egyetlen játékos sem versenyezni.

Az egyedüli, aki hasonlóan egyetlen klubnál volt a csúcson ilyen sokáig, az Pelé, aki 1956-74 közt volt a brazil Santos játékosa, de utolsó éveiben, különösen az 1970-es világbajnoki győzelem után, inkább csak levezetett. Eusebio 14 évig volt a Benfica, Beckenbauer 13 évig a Bayern München, Di Stefano 12 évig a Real Madrid játékosa, és mindannyian fantasztikus karriert futottak be, de Messi pályafutásának sikereihez, hosszához nem igazán hasonlíthatók.

A legfontosabb trófeák:

• 10 spanyol bajnoki cím, 7 spanyol kupa, 4 Bajnokok Ligája.
• 6 Aranylabda, 6 Aranycipő.
• 8 spanyol gólkirályi cím, köztük a legutóbbi 5.

Aki a számokat szereti, annak a spanyol sport legnagyobb statisztikusa foglalta össze a lényeget:

• Messi bemutatkozásáig a Barcelona 61 trófeát nyert, most 96-nál tart. Ez azt jelenti, hogy a klub 122 éves történetében nyert összes trófea 36,4 százalékában Messinek szerepe volt.
• Ez a 122 éve során a Barcelona 4487 meccsen 9988 gólt lőtt. Messi pályafutása során 778 barcelonai meccsen 671 gólt lőtt és 267 gólpasszt adott. Ez azt jelenti, hogy a Barcelona történetében Messinek minden 11. gólban kulcsszerepe volt.

Ennek a két barcelonai évtizednek a számaiból oldalakon át lehet csemegézni, köztük olyan gyöngyszemekkel, mint hogy a 2010-es években Messi több szabadrúgásgólt lőtt, mint a legtöbb európai topcsapat. Számok bizonyítják azt is, hogy ha nem is a 20 év minden szezonjában, de összességében Messi gyakorlatilag a játék minden aspektusában a legjobb volt a világ focipályáin. Kapusként és fejelésben valóban nem ő volt a legjobb, de ezeken kívül szinte mindenben.

Messi legszebb évei akkor kezdődtek, amikor Pep Guardiola 2008 nyarán leült a Barcelona kispadjára. Akárcsak minden idők legjobb játékosát, minden idők legjobb klubcsapatát is nehéz megválasztani, de annak a Barcelonának legalább a jelöltek közt biztosan helyen van. Guardiola lehengerlő játékvíziója megvalósításához nem csak Messit, hanem Puyolt, Piquét, Dani Alvest, Busquetset, Xavit, Iniestát is megkapta, valamint tucatnyi szintén fontos mellékszereplőt. A Real Madridból fakadó kisebbségi komplexusba évtizedek alatt szabályosan belebolonduló Barcelona-drukkerek végre azt érezhették, hogy az egész világ az ő csapatukat csodálja, és még az ellenfelek is rájuk irigyek – különös tekintettel Cristiano Ronaldóra, José Mourinhóra és Florentino Perezre, a korszak Real Madridjának vezéralakjaira.

A nagyon nagy csapatok azonban csak rövid ideig tudnak mágikus egységbe forrani, és Guardiola 2012-es távozásával vége lett annak a Barcelonának. Sőt. Bár Messi a 2011/12-es szezonban a bajnokságban 37 meccsen 50 gólt lőtt, a 2012-es naptári évben pedig 91-et, ezek az elképesztő számok ellenére a csapat csak egy spanyol kupát nyert. Már akkor is voltak olyan szakértői hangok, hogy Messi elképesztő góltermelése annak köszönhető, hogy a csapat fölé nőtt, ami nem tett jót a Barcelonának, és hozzájárult ahhoz is, hogy a klub valaha volt legjobb edzője mindössze négy év után kimerülten távozzon.

Nem blaszfémia azt mondani, hogy 2011 májusa, a Manchester United elleni BL-döntő óta Messi karrierje leszállóágban van. Játékosként, egyéni kvalitásai tekintetében még sokat fejlődött a következő évtizedben, és folyamatosan képes volt játékát változó fizikai adottságaihoz, például fokozatos lassulásához igazítani. Sőt, az egykori néma gyerek még a csapatkapitányi feladathoz is felnőtt, és úgy-ahogy nyilatkozni is megtanult. Valószínűleg 2021 nyarán is ő a világ legjobb játékosa. Barcelonai karrierje azonban már nem ívelt feljebb. Talán onnan már nem is volt hova, de hogy 2011-ben nem úgy képzelte el második évtizedét Katalóniában, ahogy az alakult, az egészen biztos.

Voltak ebben a tíz évben is szép pillanatok. Miután Guardiola kiszemelt utódja, Tito Vilanova tragikusan fiatalon elhunyt, a Barcelona Luis Enriquével a kispadon még egyszer meg tudta közelíteni a guardiolai magasságokat, köszönhetően annak, hogy a csapat magja még mindig együtt volt. 2015-ben Jordi Albával, Neymarral és Luis Suárezzel megerősítve sikerült megnyerni Messi negyedik BL-jét. De az volt az utolsó.

Xavi a győztes BL-döntő után hagyta ott a Barcelonát, Iniesta három évvel később. Messi kapott új játékostársakat, köztük néhány egészen kiválót is, de hiába volt ő 30 évesen egyénileg sok szempontból a csúcson, egyedül csak spanyol bajnokságokat tudott nyerni, BL-t nem. Két egymás utáni évben nyert helyzetből sikerült előbb Romában, majd Liverpoolban kiesni a legrangosabb európai kupaküzdelemből.

A 2015 óta eltelt hat évben azonban nem csak a további európai trófeák hiánya miatt lehet Messi lefelé ívelő karrierjéről beszélni, hanem mert klubja egyre súlyosabb válságspirálba került, aminek a vége a teljes intézményi szétesés lett, és a tönk széle, ahol már lehetetlen volt az argentint megtartani. Erre a rohadásra ismét csak egyetlen mondatot érdemes pazarolni ebben a futballtémájú cikkben,

Joan Laporta 2010-ben távozott a klub elnöki székéből, ahol előbb a dörzsölt bűnöző Sandro Rosell, majd az ő bukása után a még csak nem is dörzsölt Josep Maria Bartomeu követte, ez utóbbi alatt a klubot szétlopták, ő maga is besegített a családi ezüst széthordásába, és a végén már ott tartott, hogy sötét PR-cégeket fogadott fel azért, hogy a csapat játékosait mocskolják a közösségi médiában.

2020 nyarán már volt egy bizarr epizód, amikor Messi maga közölte, hogy távozna a klubtól, de végül máig nem teljesen világos módon mégis maradt. Mint ahogy az sem világos, hogy most végül miért megy el. A teljes szétesés után visszatérő Laporta tényleg sehogy sem tudta volna megtartani a játékost, akinek lejárt a szerződése, és ezért szabadon igazolható? A klub új vezetésének nem is jött rosszul, hogy most külső körülményekre hivatkozva és a balhét elődjeikre kenve tudnak megszabadulni a játékostól, akiben néhány jó szezon még biztosan van, de nem a távolabbi jövő embere, akire a 2020-as évek Barcelonáját építeni kell? Talán soha nem fogjuk megtudni, és talán nem is olyan fontos ez azoknak, akik alapvetően a focit, a Barcelonát és Messit szeretik.

Bár voltak máshonnan is közepesen komoly megkeresései, most már biztosnak tűnik, hogy Messi a PSG-ben folytatja a karrierjét. Az a néhány csapat, ami még megengedhetné magának, elsősorban a Manchester City és a Chelsea, nem szálltak be a versenybe. Párizsban így még az eddiginél is csillogóbb sztárcsapat jött össze a katari sejkek pénzéből.

Messi Neymarral és Mbappéval alkothatja a csatársort, amire hátulról a nyár másik két nagy párizsi igazolása, Sergio Ramos és Gianluigi Donnarumma vigyáz. Maga Messi és Sergio Ramos sem gondolhatta a közelmúltig, hogy annyi nagy összecsapás után ők még fognak egy csapatban játszani, de a pandémia és a Szuperliga-projekt bedőlése miatt Spanyolországban rájuk már nem maradt pénz.

Mauricio Pochettino csapata ettől még nem fogja automatikusan megnyerni a BL-t, hiszen bármennyire is úgy tűnhet, hogy a fociban a végén a legtöbb pénz nyer, a BL utóbbi évei nem feltétlenül ezt bizonyítják. A PSG-nek szégyenszemre tavaly még a francia bajnokságot sem sikerült megnyernie. Az viszont biztos, hogy a franciáknál most egy ideig nem lesz gyűlöltebb csapat Európában – az tényleg törvényszerűen együtt jár a fociban a pénzzel, különösen ha az keleti diktatúrákból érkezik..

A modern orvostudomány fejlődésének köszönhetően a focisták karrierje egyre hosszabb. Lehet, hogy Messi nem fog a 40. születésnapjáig focizni, mint Ibrahimovic és talán Cristiano Ronaldo, de néhány jó szezonja még lehet a legmagasabb szinten. A francia bajnokság egyébként is kevésbé megterhelő mint a spanyol. Messi sokszor beszélt arról, hogy szeretné karrierjét gyermekkori klubjában, a rosariói Newell’s Old Boysban befejezni, így az a legvalószínűbb, hogy a 2020-as évek közepén még egy kis időre hazamegy levezetni Argentínába.

Ennél kevésbé világos, mi fog történni a Barcelonával, ahol Messi távozása óta mind a klub, mind a drukkerei csak szélütöttként szédelegnek. Legnagyobb félelmük az, hogy visszasüllyednek abba az örök vesztes és önsajnáló szerepbe, ami a klubnak évtizedekig a természetes lelkiállapota volt. Mielőtt Messi megérkezett Barcelonába, a klubnak egyetlen BL- (illetve BEK-) győzelme volt. Annyi, mint a Celticnek, a Hamburgnak vagy a Steaua Bukarestnek, és fele annyi, mint a Nottingham Forestnek.

A négy év alatt Guardiolát is kifacsaró közeg, amit Barcelonában entorno-nak neveznek, mindig vissza szét tudta zúzni a legjobb csapatot is. Sokat mondó, hogy Guardiola most már több ideje edzi a Manchester Cityt, mint a csapatot, amiért gyerekkora óta rajong. Az is beszédes, hogy valahogy mindig úgy alakul, hogy a világ legjobb játékosait elvesztik a katalánok. Így történt ez az 1980-as években Maradonával, egy évtizeddel később Ronaldóval, most Messivel, és Romario, Ronaldinho, Rivaldo és Neymar karrierje is ilyen-olyan okokból a képességeikhez képest túl korán ért véget Katalóniában

Pedri, Frenkie de Jong, Ronald Araujo és Ansu Fati ígéretes fiatalok, akikre lehet csapatot építeni, de Ronald Koemanban edzőként senki sem hisz, és a keret tele van olyan játékosokkal, akik azért maradtak a klub nyakán, mert másnak nem kellenek. Dembele, Coutinho, Umtiti, sőt, Griezmann is ilyenek. Nem világos, hogy Laportáék mit képesek megmenteni a klubból, az meg különösen átláthatatlan kívülről, hogy egyáltalán mire van pénzük.

A nemzetközi futball széljárása sem a Barcelonának kedvez. Néhány hónappal annak bebukása után már világos, hogy a Szuperliga-projekt leginkább a spanyol, és kisebb részben az olasz topcsapatok kétségbeesett, és ezért elkapkodott próbálkozása volt saját megmentésükre. Nem jött össze, és ahogy a 2021-es nyári átigazolási szezonban látszik, a posztpandémiás futballban már csak azoknak a kluboknak maradt pénze, amik orosz és arab gazdáiknak köszönhetően felelősség nélkül, ráadásul a béna kacsa UEFA által is tolerálva lapátolhatják a pénzt. Senki nem tudja, mi lesz a kifutása a fosszilis energiahordozókból származó bevételekre épülő modern focinak, de nem a Barcelonának kedveznek az új idők.

Messinek talán igen, hiszen ő 34 évesen is kiváló focista. Már éppen úgy tűnt, hogy Mbappé letaszítja a trónról, aztán jött 2021 nyarának két kontinensviadala, és már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Míg a francia válogatott és fiatal sztárja leégett az Európa-bajnokságon, Messi megnyerte a Copa Américát Argentínával. Magasan ő volt a torna legjobb játékosa, neki köszönhetően nyert 28 év után nemzetközi trófeát Argentína, ráadásul az örök ellenség brazilokat legyőzve ikonikus riói stadionjukban, a Maracanában.

Messi pályafutása során a legtöbb támadást éppen hazájából kapta, ahol rendszeresen pechofrío-nak, azaz „hideg mellű”-nek nevezték, olyan játékosnak, aki nem szívvel-lélekkel játszik a nemzeti válogatottban. Rendszeresen szemére vetették, hogy nem nyert világbajnokságot, elsősorban azok, akik szerint Maradona valójában nagyobb játékos nála. A Barcelonából 1984-ben szintén kurtán-furcsán távozó Maradona tavaly novemberben halt meg, és ezzel a Copa América-győzelemmel Messi végre hazájában is kivívta az általános rajongást. Leginkább talán azzal, hogy a Maracanában szemmel láthatóan olyan boldog volt, mint barcelonai pályafutása során talán soha. És amilyen jó eséllyel Párizsban sem lesz már.