Oroszország több mint két hónapja – október 9. óta – szisztematikusan és koncentráltan támadja Ukrajna energetikai rendszerét, nagy számban alkalmazva rakétákat, robotrepülőgépeket és pilóta nélküli repülő eszközöket. A hadművelet mostanra eljutott oda, hogy a legutóbbi, december 16-ai nagyobb támadássorozatot követően az ukránok minden helyreállítási erőfeszítése ellenére energetikai vészhelyzetet kellett elrendelni, mert az elektromos hálózatot működtető Ukrenergo állami vállalat a fogyasztók több mint felét nem tudta ellátni.

A történtek kapcsán érdemes részletesebben megvizsgálni, hogyan célszerű módszertani oldalról gondolkodni az energetikai rendszert érő orosz támadásokról, és milyen következtetéseket lehet levonni az eddigi, immár nyolc támadássorozatból a jövőre nézve. Az alábbiakban természetesen – szakértelem hiányában – nem energetikai elemzésre teszek kísérletet, hanem a támadások általános értékeléséhez igyekszem néhány szempontot adni.

Oroszország kívül-belül ismeri az ukrán energetikai rendszert

Kezdetnek érdemes leszögezni, hogy Oroszország nagyon részletes, tényleg mélyreható ismeretekkel rendelkezik az ukrán energetikai rendszerről. Egyáltalán nem kell tehát meglepődni azon, hogy Moszkva vajon hogyan képes ilyen szisztematikusan támadni az ukrán elektromos rendszer csomópontjait, egyenként ismerve a kulcsfontosságú transzformátorállomásokat és a hálózat sebezhető pontjait.

Ez a mély, már-már intim ismeretség részben a szovjet időszakra nyúlik vissza, hiszen Ukrajna energetikai rendszerét még a birodalom idején hozták létre. Ukrajna összes nagy erőművét a szovjet korszakban kezdték építeni, és a legtöbbet akkor is fejezték be. Kivételt egyedül a napelemparkok jelentenek, de ezek szerepe az ukrán energiatermelésben elhanyagolható a nukleáris, víz- és hőerőművekhez képest. Hasonló a helyzet a nagy feszültségű vezetékhálózattal: ez is a szovjet időszakban lerakott alapokra épül. A szovjet korszakban épített erőművek és vezetékek teljes dokumentációja értelemszerűen megvan Moszkvában is.

Oroszország ráadásul a posztszovjet időszakban is mélységében bele tudott látni az ukrán energiarendszer fejlesztésébe és változásaiba. A kilencvenes és kétezres években – a 2004-es, „narancsos forradalomnak” is nevezett első Majdan ellenére – nagyon szoros együttműködés volt az orosz és az ukrán energiaszektor számos szereplője között, ideértve ukrán állami aktorokat is. Amikor a 2013/14-es forradalom során az akkori elnök, Viktor Janukovics elmenekült az országból, nem egyedül távozott, rezsimjének több ezer (!) különféle rangú tisztviselője is Oroszországba menekült. Köztük volt az energetikai minisztérium több vezetője, az Ukrenergo állami vállalat néhány tisztségviselője, illetve az iparbiztonságért is felelős belföldi titkosszolgálat, az SZBU szinte teljes vezetése. Mindezek eredményeképpen tehát Oroszország pontosan tudja, hová kell lőni.

A támadások kezdete: a krími híd csak ürügy volt