Az új évben mindenkinek szüksége van új célokra, Kim Dzsong Un sem kivétel

külföld
2022 december 28., 08:28

Hivatalosan az önvédelmi képességek megerősítése szerepel első helyen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető 2023-as kívánságlistáján, ami arra utalhat, hogy tovább gyorsítják a katonai fejlesztéseket.

Az elszigetelt állam vezető és egyetlen pártja, a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának ülésén hangzott el mindez. Ahogy az is, hogy a tudomány, az oktatás és az egészségügy területén súlyos hiányosságok vannak, de nincs ok aggodalomra, mert ezeket felvették a jövő évi sürgős feladatok listájára.

Kim Dzsong Un utat mutat
photo_camera Kim Dzsong Un utat mutat Fotó: STR/AFP

A világtól elszigetelt sztálinista állam minden eddiginél több rakétakísérletet hajtott végre idén. Ez nem meglepetés, a 2021 elején indult ötéves tervben kiemelt jelentősége van a stratégiai fegyverek kifejlesztésének, így a taktikai nukleáris fegyvereknek, egy új interkontinentális ballisztikus rakétának, hiperszonikus fegyvereknek, nukleáris meghajtású tengeralattjáróknak és egy felderítő műholdnak.

Hétfőn öt észak-koreai drón lépte át a két Korea határát, ezeket a dél-koreai hadsereg nem tudta megsemmisíteni, sorsuk ismeretlen. Ilyen légtérsértés 2017 óta nem történt.

Kim Dzsong Un egy ideje már nem mond újévi beszédet, inkább rapid pártértekezleten mutat utat a jövőre nézve. (Az MTI híre alapján)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.