A Budai Várban zajló állami építkezések sokáig nagyjából kiszámítható mederben haladtak. A Nemzeti Hauszmann Program (NHP) historizáló alapkoncepciója leegyszerűsítve az, hogy modern technológiával visszaépítik a háborúban elpusztult középületek túlnyomó részét.

A Budavári Palotanegyedben, tehát a Szent György téren és a Budavári Palotánál többé-kevésbé visszaállnak a II. világháború előtti állapotok, legalábbis ránézésre. Egyetlen kivétel van, de mielőtt erre rátérünk, érdemes kicsit összefoglalni a helyzetet.

A Hauszmann Programot sok kritika érte. Egyrészt nehezen tekinthető a közpénz felelős elköltésének, ha épületeket úgy építenek fel a semmiből vagy újítanak fel, hogy nem tudni, mi lesz a tényleges funkciójuk. Ez áll például a Csikós Udvar, a Főőrség és a Lovarda rekonstrukciójára, hosszabb távon pedig a Budavári Palota felújítására is.

Ahol nagy kormányzati irodák lesznek, mint a Szentháromság téri pénzügyminisztériumi épületben, a Vöröskereszt Egylet Dísz téren újraépülő székházában és a Szent György téri József Főhercegi Palotában, ott meg az tisztázatlan, hogy a dolgozók közlekedési és egyéb igényeit hogyan fogják ellátni.

Inkább ízlésbeli kérdés, de a várbeli fejlesztésekről szóló döntéseket építészetileg sem sikerült alaposan körbejárni. Az értékes modern épületek (a Teherelosztó és a Diplomata-ház) megőrzésére, valamint a palotanegyed világháborús tájsebeinek a kortárs építészet szempontjait szem előtt tartó felszámolására vonatkozó javaslatokra válaszul nem ellenérvek, hanem azokat lesöprő határozatok születtek:

a modern épületek nem tetszenek, azokat lebontjuk, a régi épületek szépek, azokat újra felépítjük.Ez a koncepció legjobban a Szent György téri hajdani Honvéd Főparancsnokságnál bicsaklott meg. Ott azonban annyira, hogy évekig nem lehetett tudni, pontosan mi épül és hogyan fog kinézni. Pár napja oszlott csak el végleg a homály.