Az ember, aki kiszínezte a világot – Pelé 1940-2022

futball
2022 december 29., 19:06
comments 5

Nyolcvankét éves korában hosszan tartó súlyos betegség után meghalt Pelé, a világ egykori legjobb futballistája. Huszonegy éves pályafutása alatt 1363 meccsen 1281 gólt szerzett, háromszor nyert világbajnoki címet, a FIFA 2000-ben az évszázad játékosává választotta.

Karrierjének két meghatározó képe szépen keretezi minden idők egyik legjobb focistájának pályafutását. Mindkettőn rajongói vállán ül, de hiába a hasonló kompozíció, a két kép közötti különbségek az igazán fontosak.

Az első kép 1958-ban, Stockholmban készült, amikor a brazil labdarúgó-válogatott a házigazdákat verve megszerezte történetének első világbajnoki címét. A fekete-fehér felvételen egy mindössze 17 éves, a diadal súlyától szabályosan összecsukló, zokogó kamaszt próbálnak vállukra emelni a döntőben szerzett két góljáért hálás játékostársai.

A másik kép 12 évvel fiatalabb, már színes. Mexikóvárosban készült, ahol a brazilok az olaszok legyőzésével megszerezték harmadik világbajnoki címüket. A még mindig csak 29 éves, de ezzel a meccsel karrierje lényegi részét lezáró Pelé itt már magabiztosan ül az ünneplő tömeg vállán, félmeztelen felsőteste nem kamaszé, hanem egy erős férfié, aki eltökélten rázza az öklét.

photo_camera 1958, Stockholm Fotó: Pressens Bild/TT News Agency via AFP

1958 és 1970 között nem csak Pelé, hanem a futball, Brazília és a világ is jelentősen megváltozott, és ezekben a változásokban nagyobb-kisebb szerepe volt az 1940-ben Edson Arantes de Nascimento néven született Pelének.

Pelé apja mérsékelten sikeres focista volt, ami csak ahhoz volt elég, hogy a család ne a brazil társadalom legalján tengődjön, de ettől a kis Edsonnak gyerekként még dolgoznia kellett. Az 1940-es években született, fekete bőrű brazilok gyakorlatilag csak kétféleképpen vihették bármire: zenével vagy focival. Pelének az utóbbihoz volt tehetsége, aminek köszönhetően már kamaszként leigazolta a Santos, Brazília egyik legjobb csapata, és 15 évesen be is mutatkozhatott az élvonalban.

A korához képest fizikailag kiemelkedő, a foci gyakorlatilag valamennyi aspektusában – csel, passz, lövés, fejelés, csapatjáték – jól teljesítő kamaszt hamar ünnepelni kezdte a helyi sajtó és a közönség, Pelé pedig a következő években egyre jobb és jobb játékos lett.

1958-ban ennek köszönhetően elutazhatott Svédországba a brazil válogatotttal. Az első két csoportmeccsen még nem lépett pályára, a szovjetek ellen viszont már bevetették, az egyenes kieséses szakaszban pedig világsztár született. Pelé a negyeddöntőben egy, az elődöntőben három, a döntőben pedig két gólt szerzett, de játéka ezen túl is lenyűgöző volt.

Bár Pelé előtt is voltak olyan brazil focisták, mint például Leonidas, akik nagyon jól játszottak világbajnokságokon, ő volt az első, akinek a játékát a filmfelvételeknek köszönhetően az egész világ láthatta. Ekkor született meg a mindenkit kicselező, gyönyörű gólokat szerző, kitörő életörömmel futballozó brazil játékos közhelye, ami évtizedekkel Pelé karrierjének vége – és az ilyen típusú foci leáldozása – óta is velünk él, függetlenül a valóságtól.

Pelé és a brazilok felbukkanása előtt a világ a fekete focisták látványához sem volt hozzászokva. Világbajnoki döntőkben különösen nem, hiszen ezekben addig európai csapatok játszottak, vagy olyan dél-amerikaiak, argentinok és uruguayiak, akik közt csak elvétve akadt egy-egy színesbőrű játékos. Mai szemmel Pelé sok beceneve közül az egyik, a „Fekete Gyöngyszem” nem azért zavaró igazán, mert egy kicsit lekezelő, hanem mert azt a hazugságot erősítette, hogy Brazília valamiféle egalitárius, a rasszizmustól mentes ország lenne, ahol bármilyen bőrszínnel lehet bárkiből bármi.

Ez akkor sem volt igaz, és ahogy Jair Bolsonaro szélsőjobboldali kormánya bemutatta, ma sem az. Pelé esetében pedig muszáj politikáról, brazil politikáról is beszélni, mert karrierje meghatározó 12 éve egybeesett a modern Brazília történetének legfontosabb, legkaotikusabb éveivel.

photo_camera 1970, Mexikóváros Fotó: SVEN SIMON/dpa Picture-Alliance via AFP

Amikor 1958-ban Pelé és a brazil válogatott megnyerték első világbajnoki címüket, Brazília demokratizálódó, modernizálódó ország volt, természetesen azzal a számtalan problémával terhelve, amivel egy már akkor is közel százmilliós, hatalmas vagyoni egyenlőtlenségek által destabilizált országnak szembe kellett néznie.

1962-ben, amikor Pelé és a brazilok megnyerték második világbajnoki címüket, már gyülekeztek a fellegek Brazília felett. A Chilében rendezett tornán Pelé a második meccsen megsérült, és nem is játszhatott többet. Azt a világbajnoki címet a Pelénél is brazilosabban játszó, követhetetlenül cselező Garrincha nyerte meg a csapatnak, aki tragikusan fordulatos életének és korai halálának köszönhetően máig különleges helyet foglal el minden brazil futballrajongó szívében.

1964-ben puccs volt Brazíliában, és a következő években egyre romlott az országban a helyzet. Diákok, művészek, ellenzékiek kényszerültek emigrálni, aki pedig az országban maradt, az letartóztatást, kínzást, halált kockáztatott. Pelének csak a pályán kellett brutalitással találkoznia. Az 1966-os, angliai világbajnokság első csoportmeccsén annyit rugdosták a bolgár védők, hogy nem léphetett pályára azon a meccsen, amin a magyar válogatott alaposan elverte a kétszeres címvédőt. A portugálok ellen ismét játszhatott, de megint csúnyán faragták, a brazilok kikaptak, és szégyenszemre a csoportkörből sem jutottak tovább.

Egészen hihetetlen, de a már kétszeres világbajnok Pelé ekkor úgy érezte, hogy neki nem fekszenek ezek a tornák, inkább visszavonul a válogatottságtól. Az egyre keményebb brazil diktatúrában azonban közben a foci nemzeti ügy lett, és egy fiatal fekete férfi nem mondhatott csak úgy nemet az idős fehér tábornokokból álló katonai juntának. Az 1960-as évek végén ezek a tábornokok ha a válogatott összeállításába közvetlenül nem is, de a brazil fociszövetség ügyeibe és így a szövetségi kapitány személyének kiválasztásába mindenképpen beleszóltak.

Így történhetett meg, hogy a tábornokok nyomására a kommunistagyanús Joao Saldanha helyére az 1958-ban világbajnok csapat egyik játékosa, Mario Zagallo került a kispadra, és közben Pelét is sikerült meggyőzni, hogy vegye fel ismét a kanárisárga trikót a kék nadrággal. A világ autokráciái semmit sem szeretnek jobban, mint sikeres és boldog helynek látszani, és bár Brazília ekkor se boldog, se sikeres nem volt, a Pelé vezette 1970-es csapattal sikerült elhitetni a világgal, hogy de igen.

Ugyan korábban is készültek színes felvételek focimeccsekről, de az 1970-es mexikói világbajnokság volt az első, amit a világ jelentős része, köszönhetően a televíziók fejlődésének, már színesben láthatott. A zöld gyep és a brazil mez együtt a 20. század ikonikus – és nemcsak a sport világában ikonikus – képei közé tartoznak. Az esztétikai élményt minden idők egyik legjobb csapatának játéka tette teljessé: Pelé, Carlos Alberto, Tostao, Gerson, Jairzinho, Rivellino és a többiek játéka volt a foci első nagy korszakának utolsó, varázslatos megnyilvánulása.

A nagy futballszakíró, Jonathan Wilson elmélete szerint a foci az 1966-os angliai világbajnokságon kezdett el megváltozni, amikor először kezdték el a csapatok letámadni az ellenfelet, amihez kiváló fizikai felkészültség kellett. 1970-ben Mexikóban azonban melegben és jóval tengerszint felett rendezték a vébét, ahol nem tudott érvényesülni az európai csapatok jobb fizikai állapota és modernebb játékfelfogása. Ezért tudták a címvédő angolok csak megszorongatni a brazilokat, és ezért volt olyan csodálatos a sárga-kékek játéka, akiknek bőven volt idejük és területük azt csinálni a labdával, amit akartak. Többnyire önmagukat is szórakoztatva passzolgatni, cselezgetni, majd egy jó hosszú támadás után szép gólt szerezni akartak.

1970 után a foci új korszakba lépett. Hiába nyertek azóta a brazilok még két világbajnoki címet, a Pelé óta eltelt 50 évben válogatottjuk folyamatos identitásválsággal küzd, ami néha olyan csapásokban nyilvánul meg, mint a 2014-es világbajnokságon hazai pályán elszenvedett 7:1-es vereség Németországtól.

A brazil válogatott felemásra sikerült utóbbi évtizedei sem tudták elhomályosítani, amit az 1970-es válogatottal Pelé létrehozott. Bár azok a sárga-kék szerelések egy korszak utolsó képviselői voltak a futballban, egyúttal ezekben születhetett meg a modern foci, mint az egész világon eladható, a sportot és a szórakoztatóipart összeházasító, hirdetők által cégérként használt termék.

photo_camera 2019-ben, Kylian Mbappéval Fotó: FRANCK FIFE/AFP

1970 után Pelé már csak levezetett. A Santosban még 1969-ben tizenegyesből berúgta az ezrediknek kinevezett gólját (valójában tudjuk, hogy egész felnőtt karrierje során sem szerzett ennyit), 1974-ben pedig átigazolt a New York Cosmoshoz, hogy segítsen az észak-amerikai foci első népszerűsítési kísérletében. Nem volt különösebben sikeres.

Mint ahogy Pelé nem volt igazán sikeres semmiben, amit 1977-es visszavonulása után csinált. Talán precízebb is lenne úgy fogalmazni, hogy nem is csinált semmit. Tévészereplések, reklámok, mosolygás és sztorizgatás nemzetközi futballtornákon, csúcstalálkozókon, jótékonysági eseményeken. Amikor mondott valamit a világról vagy az aktuális futballhelyzetről, az szinte mindig vagy teljesen érdektelen volt, vagy totális tévedés.

Azonban az idősödő Pelé unalmas évtizedei mutatták meg, hogy miért is lehetett ő a világ legnagyobb játékosa, amit Messi felbukkanásáig a világon legfeljebb csak a Maradona-rajongó Argentínában vitattak komolyan. Akárcsak Messit, Pelét is csak a labda érdekelte. Szemben Maradonával vagy Garrinchával, róla nem lehet hol vicces, hol tragikus könyveket írni és filmeket forgatni. Volt néhány nőügye, de semmi olyasmi, amire egy ilyen híres latin-amerikai férfi esetében bárki felkapná a fejét.

Pelét egész élete során kísértette, és a róla készült 2021-es dokumentumfilmben is többször felmerült, hogy a világ leghíresebb braziljaként miért nem emelte fel a szavát a karrierje csúcsán hazáját pusztító katonai terror ellen. Pelé, aki a dokumentumfilm forgatásakor már csak járókerettel tudott járni, ugyanúgy reagált, mint korábban mindig: kicsit értetlenkedve, kicsit ingerülten. Az 1970-ben ünnepelt férfi már többet értett a világból, mint az 1958-ban zokogó kamasz, de élete végéig úgy érezte, hogy tőle ezt számon kérni olyan, mintha az 1970-es világbajnokság idején Brazíliát vezető, különösen kegyetlen Medici tábornoknak rótták volna fel, hogy miért nem fejelt gólt Gordon Banksnek.

Muhammad Alitól Maradonáig a 20. század több meghatározó sportolója is érdekes, botrányos, okos vagy szórakoztató ember volt. Esetleg mind a négy egyszerre. Pelé viszont egyik sem. Ő csak 1958 és 1970 között kiszínezte a világot.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt