Putyint még idén bíróság elé állítaná a Milosevics elleni eljárást vezető ügyész

külföld
2023 január 01., 12:35
comments 25

Geoffrey Nice vezette a hágai Nemzetközi Törvényszék ügyészeként a Szlobodan Milosevics elleni, a vádlott halála miatt megszűnt eljárást a kétezres évek első felében.

A most 77 éves brit jogász szerint a tavaly februárban Ukrajnában háborút kirobbantó Vlagyimir Putyin orosz elnöknek még idén bíróság elé kellene állnia. Szerinte a polgári célpontok elleni támadásokért egyértelműen ő felelős. A BBC-nek adott interjúban különösnek tartja, hogy politikusok és ügyészek nem beszélnek erről sokkal nyíltabban.

Az energiahálózatot támadni háborús bűn

Nice emberiség elleni bűncselekménynek nevezte Moszkva egyes cselekedeteit, így a túléléshez nélkülözhetetlen infrastruktúra támadását. Az oroszok hónapok óta pusztítják célzottan az ukrán energiahálózatot, a téli hónapokban sok lakásban nincs vagy csak korlátozottan van fűtés és áram. A kijevi főügyész eddig 62 ezer, oroszok által elkövetett háborús bűncselekményt jegyez, köztük 450-nél több gyermek halálát. Ezek az esetek kivizsgálásra várnak.

Geoffrey Nice az ujgurokkal szembeni kínai jogsértéseket vizsgáló testület ülésén 2021-ben
photo_camera Geoffrey Nice az ujgurokkal szembeni kínai jogsértéseket vizsgáló testület ülésén 2021-ben Fotó: TOLGA AKMEN/AFP

A brit ügyész szerint semmi kétség, hogy Vlagyimir Putyin áll a parancsnoki lánc tetején. Szerinte az a legfontosabb, hogy magát Putyint, ne pedig alacsony rangfokozatú katonákat állítsanak bíróság elé.

A tárgyalás „akár holnap reggel is kezdődhetne”, az ukránoknak kellene ukrán nyelven megtartaniuk, és magának Putyinnak sem kell jelen lennie.

Nice feltételezése szerint eddig azért kerülték a Putyin elleni eljárást, mert egy esetleges békeegyezmény részeként felmentést kaphatna. Az orosz elnök esetleges felelősségéről még a Nemzetközi Büntetőbíróság sem nyilatkozott. Az ügyész megdöbbentőnek tartana egy olyan békeegyezményt, ami futni engedné Putyint.

A Nemzetközi Büntetőbíróság visszautasít

A Nemzetközi Büntetőbíróság visszautasította Nice szavait. Szerintük a helyszínen vizsgálódnak a háborús bűncselekmények ügyében, és akkor adnak ki letartóztatási parancsot, ha elegendő bizonyíték összegyűlt.

A Nemzetközi Büntetőbíróságot egyébként egyre többen támadják amiatt, hogy nem elég hatékony a fellépése az Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekményekkel kapcsolatban. Karim Khan főügyész nemrég visszautasította az Európai Bizottság javaslatát egy különleges bíróság felállítására. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének ötletét egy sor nyugati ország támogatta, Hollandia helyet is adna egy ilyen bíróságnak.

Moszkva az esetleges bíróság felállítását törvénytelennek nevezte.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.