Az élelmiszerárstop kivezetését kéri a kormánytól a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség

gazdaság
2023 január 02., 08:17
comments 19

Az élelmiszerárstop kivezetését kéri a kormánytól a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség, mert szerintük az intézkedés nem érte el célját. Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára az ATV-nek azt mondta: „Nem tartható már április 30-ig sem ez a nyomás, ez a veszteség. Úgy gondoljuk, hogy miután nem ért célt maga az intézkedés, nem mérsékelte az inflációt az élelmiszerek tekintetében, kérjük a kormányt, hogy ezt a lehető legrövidebb időn belül vezesse ki.

Matolcsy György jegybankelnök a parlamenti beszámolójában még arról beszélt, hogy inflációs többletet okoz az ársapkák alkalmazása, ezért azokat azonnal ki kell vezetni.

link Forrás

A kormány december közepén hosszabbította meg április 30-ig az az élelmiszerárstopot. 2021 őszén átmenetileg árstopot vezetett be egyes alapvető élelmiszerek esetében, majd tavaly novemberben bővítették a listát. Ennek megfelelően az árszabályozás az alábbi termékekre terjed ki:

  • kristálycukor;
  • búzafinomliszt (BL 55);
  • finomított napraforgó-étolaj;
  • házi sertéscomb;
  • csirkemell, csirke far-hát, csirkehát, csirkefar, csirkeszárnyvég;
  • ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8 százalék zsírtartalmú tehéntej.

(ezeknek az ára nem lehet magasabb a 2021. október 15. napi árnál)

  • tyúktojás;
  • étkezési burgonya, az újburgonya kivételével.

(ezeknek az ára nem lehet magasabb a 2022. szeptember 30. napi árnál)

A KSH adatai szerint 2021 novemberéhez képest az élelmiszerek ára 43,8 százalékkal emelkedett. Ezen belül leginkább a tojás (102,9 százalék), a kenyér (81,8 százalék), a tejtermékek (79 százalék), a sajt (78,8 százalék), a vaj és vajkrém (77,3 százalék), a száraztészta (70,8 százalék), az édesipari lisztesáru (69,1 százalék), a margarin (60,3 százalék), a baromfihús (54,4 százalék), a péksütemények (54 százalék) és a tej (52,9 százalék) drágult.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.