Moszkva a mobilozó kiskatonákra kenné a szilveszteri ukrán rakétatámadást

külföld
2023 január 04., 08:16

Január elsején, pár perccel éjfél után ukrán HIMARS rakéták csapódtak be a donyecki Makijivkában lévő orosz katonai bázisra, ami tele volt frissen besorozott kiskatonákkal. A támadásban orosz források szerint legalább 89, az ukránok szerint több száz orosz katona életét vesztette, az eset pedig Oroszországban is akkora felháborodást keltett, hogy vizsgálóbizottságot hívott össze a kormány. A BBC cikke szerint a bizottság már meg is találta a felelősöket:

azért találták el az ukrán rakéták a bázist, mert a kiskatonák tömegesen mobiloztak, miközben ez tilos. A bizottság közleménye szerint a mobilhasználat alapján tudták bemérni az ukrán lövészek, hogy hová kell célozni, így találta el több rakéta is a bázisnak szolgáló iskolaépületet. Ez a magyarázat már korábban is felmerült, viszont nem biztos, hogy olyan könnyű lesz meggyőzni erről a felelősöket kereső közvéleményt, ugyanis vezető katonai bloggerek is kételkednek benne. Ahogy korábban írtuk, a bloggerek inkább arra gyanakszanak, hogy az ukrán erőkkel szimpatizáló helyiek adhatták ki a koordinátákat. Ráadásul Makijivkában pár hónapja már ért ukrán rakétatámadás olyan épületet, amiben orosz katonákat szállásoltak el, de csak egy nappal azután, hogy a katonák már tovább álltak, vagyis nem a mobilos adatok, hanem egyéb információk alapján céloztak pont arra az épületre.

Mozgósított orosz katonák kiképzésen az Amur régióban 2022. szeptember 28-án.
photo_camera Mozgósított orosz katonák kiképzésen az Amur régióban, 2022. szeptember 28-án. Fotó: EyePress News/EYEPRESS via Reuters Connect

A szilveszteri makijivkai csapás volt eddig a háború legsikeresebb ukrán támadása. Hogy mennyire súlyos volt a csapás, azt az is jelzi, hogy az orosz hadsereg kénytelen volt elismerni, hogy rengeteg orosz kiskatona meghalt, még ha a közölt számok valószínűleg nem is fedik a valóságot. Az orosz állam eredetileg 63 áldozatról számolt be, ezt a számot később 89-re emelte. A túlélők beszámolói alapján oroszpárti bloggerek 200 áldozatot emlegetnek, ukrán források 400 halottról és 300 sebesültről számoltak be. Az áldozatok száma azért is lehetett ilyen magas, mert az indokoltnál sokkal több kiskatonát szállásoltak el egy épületben. Az első beszámolók szerint ráadásul az sem kizárt, hogy a katonákkal egy épületben volt a lőszerraktár is.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.