„Az ágyékomat simogatta a kocsiban” - mondja egy férfi Orbánék amerikai szövetségeséről

külföld
2023 január 06., 18:58
comments 9

Kéretlen szexuális közeledéssel vádolja egy férfi Matt Schlappet, az Amerikai Konzervatív Unió (ACU) elnökét. Az ACU szervezi az amerikai konzervatívok rendszeres nagygyűlését, a CPAC-et, amit tavaly Budapesten tartottak.

A Daily Beastnek névtelenül nyilatkozó férfi egy republikánus szenátorjelölt, Herschel Walker kampánycsapatában dolgozott. Elmondása szerint tavaly október 19-én Schlappel kettesben autóztak egy atlantai kampányesemény után, amikor az anyósülésen ülő Schlapp többször az ágyékánál fogdosta és simogatta. Ettől teljesen lefagyott, megalázónak érezte a helyzetet, mondta.

Előtte Schlapp két bárban is italokat vett neki, és mint mondta, többször indokolatlanul közel férkőzött hozzá. Beszélt arról is, hogy Schlapp az amerikai jobboldal befolyásos figurájaként hatalmi pozícióban volt vele szemben.

photo_camera Matt Schlapp a budapesti CPAC-en Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

„Nyilvános helyen voltunk, azt gondoltam, felfogta. Nem akartam szégyenbe hozni. De tovább eszkalálódott a helyzet.” Amikor megérkeztek a szállodához, Schlapp megpróbálta felhívni a szobájába, de nemet mondott, és elhajtott, „amilyen gyorsan csak lehetett”.

Aznap este, éjfél után Schlapp telefonon kereste, hogy megkérdezze, a másnapi kampányeseményre is elfuvarozza-e. Igent mondott, de utána elmondása szerint teljesen összeomlott, videóra mondta a történeket, amit megmutatott a feleségének és két másik embernek is.

Másnap beszélt a felettesével, aki azt javasolta, írja meg Schlappnek, hogy kényelmetlen helyzetbe hozta, és aznap nem ő fog érte menni. Schlapp válaszul többször kérte a férfit, hogy hívja vissza, aki ezt nem tette meg, azóta sem beszéltek egymással. Elmondása szerint azért nem fordult a hatóságokhoz, mert félt, hogy emiatt tönkremenne a karrierje.

A Daily Beastnak a kampánycsapat más tagja is megerősítette a történteket. Schlapp ügyvédje tagadta a vádakat, amiket a Daily Beast támadásaként állított be, és jogi lépéseket helyezett kilátásba.

Orbán szövetségese

Az ACU vezetőjeként tavaly Schlapp is beszédet mondott a budapesti CPAC-en, majd néhány hónappal később, a texasi CPAC-en ő fogadta Orbán Viktort.

Schlapp a Mandinernek arról beszélt, hogy „Orbán és Trump képes átvenni a hatalmat a globális elitektől”.

Orbán és Matt Schlapp, az Amerikai Kozervatív Unió (ACU) elnöke.
photo_camera Orbán és Matt Schlapp, az Amerikai Kozervatív Unió (ACU) elnöke. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher/MTI/MTVA

Schlapp ugyan hívő katolikusnak mondja magát, de nem elutasító a melegekkel, sőt a CPAC-en külön köszöntötte az LMBTQ közösség tagjait. Emiatt többen kritizálták is a jobboldalon.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.