Orbán nyíltan elismerte, hogy világnézeti alapon válogatják ki az egyetemi kuratóriumok tagjait
2021 április 30., 10:23
Gábor György–Sükösd Miklós: Egyetemi autonómia vagy pártállami alapítványok?
Az egyetemes tudást kereső oktatási és tudományos intézmények (egyetemek, azaz universitasok) azért válhattak a nyugat-európai fejlődés motorjává, mert oktatási és tudományos autonómiára épültek. Az egyetemi autonómia évszázadai adtak teret a tanszabadság és az oktatási szabadság kiteljesedésének, amely aztán a nyugati világ példátlan bölcsészeti, természetttudományos és technikai fejlődéséhez vezetett. A nyugati világ a 12. századtól ezért hagyhatta állva az addig tudományos tekintetben nála fejlettebbnek mondható, de minimum vele azonos nívón létező muszlim világ tudományosságát.
Amikor az egyetemi autonómiát a középkorban sérteni próbálta egy-egy világi vagy egyházi hatóság, a beavatkozást kivétel nélkül hangos botrány követte: kivonulás, sztrájk, más városba való áttelepülés (ami az eredeti városi hatóságot komoly bevételi forrástól fosztotta meg) és így tovább. Az egyetemi autonómia, minden sikeres tudományos tevékenység és oktatási forma alapfeltétele Európában a középkortól kezdve meghatározó és irányadó maradt.
A tudományos szabadság (libertas scholastica vagy libertas scholarium) régi, az egyetemi testületek és tagjainak szabadságjogát rögzítő jogi kifejezés. Olyan jogi privilégiumokra utal, amelyek az egyetem teljes önállóságát hivatottak biztosítani. Az első, egyházi fenntartású egyetemeken az autonómia-törekvéseket a pápai hatalom nem csak a világi, városi hatalmakkal szemben védte és óvta, hanem még a helyi püspökökkel és azok képviselőivel, a kancellárokkal szemben is. Az egyetemek rendelkeztek a testületi ellenállási joggal, amely súlyosabb esetekben az oktatás felfüggesztését, vagy a városból való kivonulást jelentette. Sokat elárul, hogy a francia hatóságokkal, magával a királyi rendőrséggel megesett súlyos konfliktust követően a párizsi egyetemi tanárokat és hallgatókat éppen a „szabadság és nyugalom” (libertas et tranquillitas) jelszavával és garanciájával igyekszik Angliába csalogatni III. Henrik angol király már a 13. században.
Mai európai egyetemeink erre a történelmileg megalapozott autonómiára épülő tudományos szabadság otthonai. Közel ezer évbe telt, mire ide jutottunk. Az akadémiai szabadságra utaló első dokumentum az 1088-ban alapított Bolognai Egyetemtől (az első európai egyetemről) származik. Aztán 1155 körül az Authentica Habita (más néven Privilegium Scholasticum) akadémiai oklevél már garantálja a kutatásra, tanításra induló tudósok akadálytalan mozgását számos más joguk és kiváltságuk mellett. A kibontakozó tudományos szabadságra, az oktatás és a kutatás szabadságának feltétlen és elengedhetetlen igényére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy épp a középkori egyetemek falai között fogalmazódik meg a kettős igazság (duplex veritas) elve. Ez az ész, a ráció, a filozófiai gondolkodás szabadságát biztosította a hit és a teológia korábban mindent felülíró igazságaival szemben. Az akadémiai szabadság az évszázadok során fokozatosan terebélyesedett és intézményesült az európai humanizmus és a reneszánsz, a felvilágosodás és a reformáció, a racionalizmus és a liberalizmus hatására. Éppen az autonómia és az akadémiai szabadság jelenti a nyugati egyetemi hagyomány középpontját és lényegét.
Miért lett aktuális hirtelen mindez Magyarországon? Az Európai Bizottság javaslatára a közelmúltban 25 európai uniós tagállam kormánya úgy döntött: az Orbán-kormány által nemrég alapítványokba kiszervezett egyetemeket nem engedik részt venni az uniós közpénzből finanszírozott európai oktatási és kutatási programokban.
Az Európai Bizottság azért hozta meg ezt a döntést, mert az Orbán- kormány által kiszervezett intézmények működési modellje nem biztosítja az egyetemi autonómiát és az európai közpénz elköltéséhez szükséges pénzügyi átláthatóságot. Az alapítványokban a sorozatos európai figyelmeztetések ellenére továbbra is teljhatalmat élveznek a fideszes állami és önkormányzati vezetők, képviselők, kormánypárti potentátok, oligarchák, barátaik és üzletfeleik.
Fideszes döntéshozók határoznak a magyar és európai közpénzek kifizetéséről az alapítványok ügyében is, ahol ők maguk a kedvezményezettek, és ahol szintén döntéshozatali jogkörrel rendelkeznek. A két funkció alapjaiban összeegyezhetetlen. A pártállami vezetők a saját maguk által vezetett intézményeknek utalnak ki milliárdokat. Emellett mindkét funkciójukban (és egyéb pártállami szerepeikben) közpénzek tömegét juttathatják további kormánypárti szervezeteknek. És persze a jól megszokott – s az EU által többször szóvá tett – gyakorlatnak megfelelően üzletfeleik, barátaik, lekötelezettjeik, családjaik, stb. számára. A helyzet sokszorosan összeférhetetlen és magától értetődő módon a korrupció melegágya.
A fideszes alapítványok létét az Európai Bizottság és 25 európai uniós kormány összeegyeztethetetlennek látja az egyetemi autonómia (és az azon alapuló tudományos, oktatási és tanszabadság), illetve a korrupciómentes tudománytámogatás elveivel. Ezért nem teszi elérhetővé az európai adófizetőktól származó pénz egy részét az Orbán-kormány által szervezett alapítványoknak. Ezzel egyidejűleg a többi EU-s országban megszokott eljárásra és gyakorlatra tesz ajánlást, amely hosszútávon biztosítja a jogbiztonságot, az oktatás és kutatás szabadságát, továbbá átláthatóvá és ellenőrizhetővé teszi az európai adófizetők pénzének elköltését.
Névsorolvasás: kormánytagok és pártkáderek
Jogos az EB és a 25 európai kormány felvetése és döntése? Nézzük a tényeket. Kik valójában a közelmúltban alapítványokba kiszervezett alapítványi kuratóriumok vezetői és tagjai?
Olyan alapítványokról beszélünk, amelyeknek vezetőségében ott ül az Orbán-kormány számos tagja és sok más pártállami potentát, Szijjártó Péter külügyminiszter, Lázár János építési és beruházási miniszter, Varga Judit igazságügyi miniszter, Varga Mihály pénzügyminiszter, Lantos Csaba energiaügyi miniszter, Nagy István agrárminiszter, Navracsics Tibor, az uniós források felhasználásáért felelős miniszter, Stumpf István, a felsőoktatási alapítványi modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos, György László kormánybiztos, volt államtitkár, Trócsányi László, volt fideszes igazságügyminiszter, jelenleg fideszes európai parlamenti képviselő, Guller Zoltán miniszteri biztos, Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke, Dézsi Csaba András győri polgármester, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója (e bank többségi tulajdonosa Tiborcz István), Martonyi János volt külügyminiszter, Lánczi András, a Századvég Alapítvány volt elnöke, Bajkai István fideszes képviselő, Fazekas Sándor fideszes képviselő, volt agrárminiszter, Garancsi Mária (Garancsi István nővére), Vidnyánszky Attila, Rátóti Zoltán, Szili Katalin, Náray-Szabó Gábor, a Professzorok Battyány Körének volt elnöke, Csizmadia Norbert volt államtitkár, Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Zambó Péter államtitkár, Orbán Balázs fideszes politikus, a miniszterelnök politikai igazgatója, Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet igazgatója, Szilágyi Péter miniszteri biztos, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, Pacsay-Tomassich Orsolya államtitkár, Bódis József felsőoktatásért felelős volt államtitkár, Mikes Éva kormánybiztos, Szócska Miklós volt államtitkár, Mészáros József, a KDNP pártalapítványának elnöke, Schmidt Ádám honvédelmi államtitkár, Wáberer György kormánybiztos, Cser-Palkovics András fideszes polgármester.
Nem soroljuk tovább, pedig lehetne. De idézhetjük Stumpf Istvánt is, aki a maga egyszerűségében és a tőle megszokott cinizmussal csak annyit mondott: „nyilvánvalóan nem ellenzékieket fog kinevezni a kormány.” Magyarul: a havi 1-2 millió forint közötti fizetést bezsebelő kuratóriumi vezetők hozzá hasonlóan csak fideszesek lehetnek.
Stumpf István az összeférhetetlenség két lábon járó illusztációjaként maga testesíti meg legjobban a fideszes alapítványi kultúra valóságát. Egyfelől kormánybiztosként ő látja el a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos kormányzati feladatok koordinációját 2021 februárja óta. Másfelől néhány hónappal kormánybiztosi kinevezése után sajátos módon szintén éppen őt nevezték ki a Tokaj-Hegyalja Egyetem kuratóriumának elnökévé is. Saját magánál nyilván nem találhatott jobb jelöltet. Szívesen betekintenénk egy közérdekű levélváltásba Stumpf István kormánybiztos és Stump István kuratóriumi elnök között, amelynek tárgya az egyetemi modellváltás. „Stumpf István Kuratóriumi Elnök részére – Tisztelt Elnök Úr! ... Tisztelettel, Stumpf István kormánybiztos” Ez már nem a korrupció melegágya. Ez maga a beteljesült és tökélyre fejlesztett kormányzati korrupció.
Az összeférhetetlenség másik fáklyaként világító példája Navracsics Tibor. Egyik sapkája alatt ő az Orbán-kormány területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli minisztere, aki a fideszesített alapítványok érdekeit képviseli a brüsszeli tárgyalásokon. Másik sapkáját viselve Navracsics éppen az egyik ilyen alapítvány, a Pannon Egyetem kuratóriumának elnöke, aki miniszteri fizetése mellett havi milliós nagyságrendű alapítványi fizetést is kap. Mondanunk sem kell: az összes fideszes kurátor pozícióját az ehhez hasonló összeférhetetlenség határozza meg.
Az alapítványi vezetők listáját nézve egyértelmű: a kormány által kinevezett kurátorok nagyrészt fideszes politikusok és pártkáderek. Orbán Viktorhoz és rendszeréhez lojális, kézből irányítható emberekről van szó, akik garantáltan a NER szellemében vezetik az alájuk parancsolt egyetemi szervezeteket. Az egyetemek fideszes kiszervezésének egyik célja ugyanis éppen az európai uniós támogatás megszerzése, bekebelezése és szükség esetén az „átcsoportosítása” volt. Az alapítványok a pártállami káderek bebetonozását szolgálják, hogy a NER emberei itt is hozzáférhessenek a hatalmas európai erőforrásokhoz, azok fölött diszponálhassanak, s hazai környezetben irányíthassák az európai erőforrásokat, pénzmozgásokat. Erre jöttek létre a pártállami alapítányok és egyetemek fölé rendelt, az egyetemi adminisztrációt utasításokkal és ukázokkal ellátó kuratóriumok, amelyek elnökeinek és tagjanak az Orbán-kormány konkrétan saját tagságát, minisztereit és embereit nevezte ki.
A felsőoktatás felemás privatizációja
Az alapítványi kiszervezéssel az egyetemek ingatlan- és eszközvagyona is a pártállami alapítványokhoz, a fideszes kurátorok keze alá került. Ez csillagászati értékű vagyontömeg, a nemzeti vagyon elemien fontos, stratégiai része. Magyarul: a rejtett privatizációval a magyar állam több ezermilliárdos vagyont ajándékozott át a pártállami alapítványoknak. A kormányzati korrupcióval foglalkozó K-Monitor összegzése szerint 2021-ben a rendszerváltáskori privatizációhoz mérhető nemzeti vagyont adott ki az állam kezéből az Orbán-kormány. A több ezermilliárdos összértékűre becsülhető vagyontárgyakat ingyen kapták meg nagyrészt Fidesz-közeli figurák által vezetett vagyonkezelő alapítványok, amelyek ettől kezdve rendelkezhetnek a magyar egyetemek mintegy 70 százalékával, a legfontosabb országos kulturális intézményekkel, prémium ingatlanokkal, kastélyokkal, valamint milliárdos vállalati részvényekkel.”
A pártállami alapítványok létrehozása tulajdonképpen a magyar állami felsőoktatás jelentős részének felemás magánosítását jelenti. A drámai váltást érdemi szakmai és társadalmi vita nélkül, teljesen előkészítetlenül, nyers erővel nyomta át a kormány. Az alapítványosdi nem szolgálja sem a magyar felsőoktatás, sem a tudományos kutatás érdekeit. A kiszervezések mögött nem áll oktatáspolitikai vagy gazdasági vízió, amelynek alapján tartalmilag meg lehetne reformálni a felsőoktatás rendszerét.
A pártállami alapítványok eközben nemcsak magyar, hanem az európai adófizetőktől származó támogatást is élveznek. Vagyis már ma is hatalmas közpénzpumpaként működnek: magyar és európai közpénz milliárdjait játsszák át a fideszes kuratóriumok büdzséjébe. Távlati céljuk pedig az, hogy a további uniós támogatások is pártállami ellenőrzés és kontroll alá kerüljenek, saját politikai és gazdasági érdekeik szolgálatában. A pártállami alapítványok öszvérszervezetek: nem egyetemek, mert az egyetem meghatározásának legközéppontibb fogalmi eleme az autonómia. De nem is jószándékú magánalapítványok, mert állami pénzekből, pártállami káderek bebetonozását szolgálják.
A pártállami alapítványokban az összeférhetetlenségi szabályok nem léteznek vagy erősen hiányosak. A kuratórium tagjai élethossziglan üldögélhetnek a helyükön, semmiféle intézményi garancia nincs a demokratikus működésre. Az egyetemeknek minimális beleszólási joguk sem volt az alapítványok kurátorainak delegálásába és kinevezésébe, az érintett felsőoktatási intézményeknek nincs vétójoguk a kuratóriumok működésével kapcsolatosan és így tovább.
Ki a felelős?
Ebben e helyzetben teljesen indokolt a közpénzek visszatartása ezektől a pártállami konstrukcióktól. Mindez azonban súlyos következményekkel jár az érintett egyetemek számára. Az alapítványok alá gyűrt egyetemek egyrészt az Unió által finanszírozott Erasmus együttműködési és oktatási csereprogram támogatásától esnek el. Másrészt a Horizont európai kutatási és innovációs keretprogramban szűnik meg az EU-s pályázati lehetőségük. Az utóbbi esetben nagyösszegű pályázatokat írnak ki (többek között természettudományi projektekre, gépek, műszerek beszerzésére is), amit úgyszólván lehetetlen hazai forrásokból pótolni.
Vagyis az Európai Bizottság és a 25 tagország döntése nem csak a hallgatókat sújtja a tanulmányi csereprogramok finanszírozásának leállításával (Erasmus). Hanem a kutatókat is (Horizont), akik ezáltal jelentős pályázati lehetőségektől esnek el. Mindez persze katasztrofálisan érintheti az alapítványi egyetemekre beiratkozott diákokat, akik a jövőben nem vehetnek részt az európai csereprogramokban. És természetesen nehéz helyzetet teremt a tudományos kutatók számára, akik a jövőben nem pályázhatnak az európai uniós kutatási pénzekre.
Ki felel a kialakult drámai helyzetért? Ki a felelős azért, hogy az alapítványi egyetemeket kizárják az Erasmus- és a Horizont-programból?
Az EU – vagyis ezesetben az Európai Bizottság és az Európai Tanácsban résztvevő 25 tagország - természetesen védeni akarja az adófizetői által befizetett közpénzt. Mi indokolhatná, hogy az európai állampolgároktól beszedett adót Szíjjártó, Lázár, Stumpf, Navracsics és a fideszes hálózat átláthatatlan alapítványainak bankszámlájára utalják? Ezt az adót karlsruhei tanítónőtől, párizsi péktől, bécsi cukrászdástól, dán traktorostól, vagy éppen a nyugat-európai országokban vendégmunkásként dolgozó sokszázezer magyartól és családjuktól szedték be. Az uniós tagországok joggal kívánják megvédeni a tőlük származó közpénzrengeteget, hogy azt átláthatón működő, korrupciómentes szervezetek támogatására, hasznos közcélokra fordíthassák.
Egyértelmű bizonyítékok állnak rendelkezésre, hogy az Orbán-kormány közel két éve, 2021 tavasza óta tud arról, hogy a fideszesített pártállami egyetemek jelen körülmények között az Európai Uniótól nem számíthatnak támogatási pénzekre. Hozzáférhető például egy tavalyelőtti, 2021. április 23-ai brüsszeli munkavacsoráról készült beszámoló. A találkozón „a Népszava információi szerint hatan vettek részt: Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke, Céline Gauer, a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköznek nevezett pénzügyi alapért felelős munkacsoport vezetője és Björn Seibert kabinetfőnök. Magyar részről: Orbán Viktor, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, valamint Bóka János Orbán uniós ügyekért felelős államtitkára. A tárgyalásokra rálátással bíró forrás szerint Céline Gauer világossá tette: az alapítványokba kiszervezett egyetemeknek nem tudnak pénzt adni. A beszámoló szerint von der Leyen azt igyekezett demonstrálni, hogy ebben az esetben kizárt a politikai egyezség. Gulyás másnap, április 24-én jelentette be nyilvánosan, hogy Magyarország „nem kér hitelt” a helyreállítási alapból, csak vissza nem térítendő támogatást veszünk igénybe, a felsőoktatási fejlesztési programot pedig megoldjuk saját költségvetésből. Az EB már 2020 decembere óta folyamatosan jelezte a problémát, hangsúlyozva, hogy semmilyen garanciát nem lát arra, hogy a kiszervezett egyetemek átláthatóan gazdálkodjanak a rájuk bízott vagyonnal. „Azóta hetente találkozunk a magyar tárgyalókkal, és mindig elmondtuk nekik, de egyszerűen nem foglalkoztak vele.”
Ki felel tehát az európai támogatás elszalasztásáért? Ki nem akarta közel két éven át a személy szerint meghallani, hogy a fideszes komisszárok által vezetett alapítványoknak, az autonómiájuktól megfosztott magyar intézményeknek az Unió tagállamai nem fognak támogatást adni? Ki titkolta közel két éven át az erről szóló európai figyelmeztetéseket?
A felelős Orbán Viktor, a Várhegy tetején székelő kormányfő, munkahelyi címe Budapest, Színház u. 5-7.
Mi a kiút?
Ideje, hogy minden érdekelt – egyetemi vezetők, tanárok, kutatók, diákok, az ellenzéki pártok és az európai döntéshozók - közösen gondolják át és elemezzék a kialakult szituációt. A mostani helyzet a maga összetettségében alkalmasnak tűnik az elmemunka beindítására.
Először is nem kellett volna hagyni és elfogadni azt, ami gyakorlatilag ellenállás nélkül valósulhatott meg. Vagyis azt, hogy az Orbán-kormány kizárólag önös politikai és gazdasági érdekeitől vezérelve a korrupció és a tisztességtelenség minden létező formáját lehetővé tévő alapítványi formába tolhassa át a kiszemelt egyetemeket. Volt példa a bátor ellenállásra: A Színház- és Filmművészeti Egyetemen az oktatók és hallgatók közös, az egyetemi autonómia és a köz érdekében példamutató bátorsággal és elszántsággal túllépő tiltakozás-sorozata, a FreeSZFE. Ám az alapítványi kiszervezés összes többi résztvevője és érintettje, a gyáván hallgató Rektori Konferenciától a többi egyetem szenátusáig és kevés kivétellel az oktatói és diákszervezetekig távolságtartással, tétlenül szemlélték a fideszes privatizációs folyamatot.
Ma nem ismételhetjük meg ugyanezeket a hibákat. Tétlenséggel, apátiával és bátortalan belenyugvással nem lehet újraalkotni az egyetemi autonómia intézményét. Nem elég az, hogy a kormány egyszerűen visszavonja a politikai felsővezetőket, azt a látszatot teremtve, mintha engedelmes kisdiákként teljesítené az EU jogos feltételeit. Nem elég, hiszen – amint azt a fentiekben jeleztük - az összes alapítványi kuratórium tele van pakolva a pártállamhoz ezer szállal kötődő lekötelezettel és hűbéressel. Olyanokkal, akiknél rejtettebb a pártkapcsolat, ám akik annál aktívabbak. Ha tehát a kormány egyszerűen azt a döntést hozná, hogy a közhivatalt viselők nem lehetnek a továbbiakban az alapítványok vezetői, nem érdemes bedőlni a jól ismert fideszes trükknek. Hiszen ott maradnak az ismert vagy kevésbé ismert csókosok, a Fideszhez az informális kapcsolataikon keresztül sírig hű párt- és üzlettársak.
Az intézményes garanciák hiánya, az átláthatatlanság zűrzavara, a velejéig korrupt rendszer nem tartható fenn tovább. Hacsak nem szándék a magyar felsőoktatás teljes tönkretétele, eljelentéktelenítése, s annak tudomásul vétele, hogy mostantól az egyetemek elsősorban nem oktatási és tudományos intézmények, hanem gigantikus pénzmosodák és felülről kiépített egypártrendszerszerű ideológiai agytrösztök. Az érdekeltek – egyetemi vezetők, oktatók, hallgatók és az európai döntéshozók – összehangolt, közös cselekvésére és rendszerszintű változtatásra van szükség.
Közös oktatáspolitikai vitát kell követelnünk a felsőoktatás és a közoktatás egymással összefüggő kérdéseiről. Ez a vita döntse el az egyetemek igazi kérdését. A) Maradjon-e helyén a felemásan privatizált alapítványi rendszer? Ha igen, milyen átfogó es részletes intézményi garanciák lépjenek életbe a közpénzek közcélokra történő felhasználásának érdekében? Vagy B) az autonómia biztosítása érdekében nincs más lehetőség, mint hogy a magyar állam visszavegye a kiszervezett egyetemeket az alapítványokól?
Az Orbán-kormány elképzelése szerint a pártállami alapítványoknak mindent magukba szipkázó fekete lyukként kellene működniük, amelyekben az egyetemi vagyon elveszti közvagyon jellegét, a közpénzmilliárdok elvesztik közpénz jellegüket, s az egyetemek elvesztik autonóm jellegüket. A magyar miniszterelnök szerint az egyetemi kuratóriumoktól távol kell tartani az „internacionalista-globalista” személyeket, s kizárólag „nemzeti szemléletű” emberekkel kell azokat feltölteni. Mintha a tudományt és a felsőoktatást „nemzeti” és „internacionalista-globalista” oldalakra lehetne felosztani. Mintha ezeknek az irányoknak bármilyen tudományos jelentésük lenne, s mintha a nemzeti eszmeiség biztosítaná a tudományos kutatás és a felsőoktatás helyes irányát és érdekeit. Ilyen kísérletek akadtak a nem is oly távoli múltban, akadt szándék az oktatás és a tudomány teljes átpolitizálására, az eredmények jól ismertek. Az efféle önös politikai és gazdasági érdekeket szem előtt tartó tudomány- és oktatáspolitikák a fennálló hatalmi rendszerrel együtt buknak meg, hogy átadják helyüket a középkorban megszületett egyetemi eszmének, amely azóta is az európai civilizáció meghatározó formálója, a múltból őrzött értékeknek és az új, naprakész eredményeknek a továbbadója.
Orbán felsőoktatási elképzelése nemcsak a demokrácia és az átláthatóság követelményeivel és a magyar nemzeti érdekkel áll szemben, hanem az ezeréves, Bolognából kiinduló európai keresztény hagyománnyal, az autonómia és az akadémiai szabadság értékeivel is. A pártállami alapítványok az egyetemi autonómia és a nyugati hagyomány tökéletes ellentétét testesítik meg.
Gábor György–Sükösd Miklós
(Gábor György vallásfilozófus, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének volt tudományos főmunkatársa, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem tanára; Sükösd Miklós médiaszociológus, a Koppenhágai Egyetem Kommunikáció Tanszékének docense, az egyetem Modern Európai Tanulmányok Központjának igazgatóhelyettese.)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.