Először megzsarollak, hogy szakítunk, ha nem házasodunk össze, majd az orrod előtt randizok másokkal, hogy végre igent mondj

Sorozat
2023 január 19., 19:44

A Netflix az elmúlt években rohadásig töltötte fel a platformját hol jobb, hol rosszabb realitykkel, az egyik legújabb, a The Ultimatum címre hallgató valóságshow francia verziója pedig egyértelműen utóbbi kategóriába esik. Bizonyos szempontból egy másik, erősen trash valóságshow leágazása – az eredeti amerikai verzióban még a műsorvezetők is ugyanazok –, de míg a Love is Blindban a résztvevők szerelmet és kapcsolatot keresnek, addig Az ultimátumban gyakorlatilag a saját nyomorukat gerjesztik, és a sok szempontból haldokló párkapcsolatukat pusztítják tovább erősen mérgező körülmények között.

A műsor lényege, hogy összeeresztenek benne hat heteroszexuális párt, amelyek egy-egy tagja ultimátumot adott a másiknak, hogy összeházasodnak, vagy ennyi volt.

A kellemes zsarolással indító műsor legpokolibb része csak ezután következik, mert a 12 résztvevőnek el kell kezdenie randizgatni, hogy a saját párján kívül mindenki kiválasszon valakit, akivel a következő három hetet együtt tölti. Éjjel-nappal, egy lakásban, közös programokkal, kvázi egy új párkapcsolatban, hogy közben mindenki eldönthesse, a régi párkapcsolatát választja – és azt, hogy tényleg összeházasodik a másikkal –, vagy egy új párt, akár épp azt, akivel összezárták.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.