Februárban lemond Jacinda Ardern, Új-Zéland miniszterlenöke

külföld
2023 január 19., 05:22

Jacinda Ardern, Új-Zéland miniszterelnöke bejelentette, hogy lemond a következő hónapban, mert „nincs már elég a tankjában a vezetéshez”, írja a BBC.

Ardern arról beszélt, hogy hat kihívásokkal teli év áll mögötte, és legkésőbb február 7-ig lemond a Munkáspárt éléről. A leváltásáról a következő napokban szavaznak. Új-Zélandon az általános választások október 14-én lesznek.

„Abban reménykedtem, hogy találok valamit, ami tovább hajt ebben az időszakban, de sajnos nem, és rossz szolgálatot tennék Új-Zélandnak, ha folytatnám” - mondta Ardern újságíróknak.

Ardern volt a világ legfiatalabb nő kormányfője, amikor 2017-ben 37 évesen megválasztották. Egy évvel később pedig ő lett a második női vezető, aki hivatali ideje alatt gyereket szült.

Jacinda népszerűsége akkor kapott erőre Új-Zélandon, amikor a többi országhoz képest kevés megbetegedéssel vészelték át a koronavírus járványt, de a christchurci mészárlással és a fehér-szigeteki vulkánkitöréssel is meg kellett birkóznia, ahol több ember életét vesztette.

„Az országot békeidőben vezetni egy dolog, de egészen más krízis alatt” - mondta, majd hozzátette, hogy ezek az események miatt igazából sosem érezték azt, hogy „csak kormányoznak.”

Adrern 2020-ban elsöprő győzelmet aratott 2020-ban a Munkáspártban, de a hazai közvélemény-kutatások szerint a népszerűsége az utóbbi néhány hónapban mélypontra süllyedt. Ardern hozzátette, hogy nem azért mond le, mert azt gondolja, hogy pártja nem tudná megnyerni a választást, épp azért, mert azt gondolja, hogy győzni fog.