Hiába kérnek, nem kapnak kártérítést a jazidi nők, akiket rabszolgaként tartott fogva az Iszlám Állam ausztrál harcosa

nők elleni erőszak
január 24., 07:38
comments 12

Nemzetközi vizsgálatot követelnek a jazidi nők, akiket éveken át rabszolgaként tartott fogva az Iszlám Állam. Az öt nőt 2014-ben Irakból hurcolták Szíriába, ahol a terrorszervezet egyik harcosa, egy eredetileg ausztrál férfi éveken át erőszaknak, kínzásnak és kényszermunkának vetette alá őket. Az ausztrál bíróság eddig minden kártérítést megtagadott tőlük.

A nők azért fordultak az ausztrál hatóságokhoz, mert az őket fogva tartó férfi, a 2017-ben elhunyt Kalid Saruf Sydney-ben született és élt, mielőtt csatlakozott az Iszlám Államhoz. Azzal érvelnek, hogy a férfi bűnei az egyetemes joghatóság alá tartoztak, Ausztrália pedig aláírta az ENSZ kínzásról szóló egyezményét, amelynek nincs területi korlátja. Ráadásul Saruf már Ausztráliában is ült börtönben terrorcselekmény miatt, tehát el sem hagyhatta volna az országot.

photo_camera Lámia Adzsi Bassár, jazidi nő, aki túlélte az Iszlám Állam kínzásait Fotó: botost/444.hu

Az Iszlám Állam mintegy ötezer jazidi keresztény nőt rabolt el Észak-Irakban 2014-ben, többségüket imádkozásra kényszerítették, csoportosan megerőszakolták és eladták rabszolgának. Akit a terrorszervezet tagjai túl idősnek tartottak, egyszerűen kivégezték: az iraki Szindzsár közelében közel nyolcvan 40 és 80 év közötti nő tömegsírját fedték fel 2015-ben.

A nők most az ENSZ-t kérik, hogy avatkozzon be és emlékeztesse Ausztráliát arra a kötelezettségére, hogy az erőszak áldozatait jóvátétel illeti meg. Yasmin Waljee, a nőket képviselő ügyvéd szerint az eset rávilágít arra, hogy milyen nehéz a túlélőknek kártérítéshez jutnia, még akkor is, ha egyébként széles körben elismerik és elítélik, ami velük történt.

(Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt