RTL: Völner Pálnak rosszulesett, hogy Varga Judit rátolta a felelősséget a Pegasus-ügyben

bűnügy
2023 január 25., 17:39
comments 13

Az RTL szerint 2021 júliusában, pár órával azután, hogy Varga Judit a Telexnek elárulta, ki volt az, aki aláírta a megfigyelésekhez szükséges engedélyt az Igazságügyi Minisztériumban, Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és Schadl György között ez a párbeszéd zajlott le:

Völner Pál: Telexet láttad?

Schadl György: Nem.

Völner Pál: Miniszter asszony kedveskedett nekem. Pegazus-ügyben.

photo_camera Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

Az RTL által megismert hangfelvételek alapján Varga az államtitkárára tolta a felelősséget – abban az ügyben, hogy ellenzéki politikusokat, üzletembereket és újságírókat is megfigyeltek az izraeli kémszoftverrel –, és Völnernek ez rosszul is esett.

Völner egyébként be is mutatkozott Schadlnek, mondván: „Néha lehet, így hívlak, mert pihentetem a másik telefonomat.” A lap szerint a 2021. novemberi őrizetbe vétel után – de még a 444-en januárban megjelent anyagok előtt – folytak az első olyan beszélgetések, amikben már rendszeresen figyelmeztetik egymást, hogy óvatosan beszéljenek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.