Donald Trump visszatérhet a Facebookra és az Instagramra

Média
2023 január 26., 05:09

A Meta bejelentette, hogy heteken belül véget ér a volt amerikai elnök fiókjainak kétéves felfüggesztése. Nick Clegg, a Meta egy vezetője közleményében azt mondta, az embereknek „hallaniuk kell, hogy mit mondanak a politikusaik”. Úgy fogalmazott, hogy a két évvel ezelőtti felfüggesztés egy „rendkívüli körülmények között hozott rendkívüli döntés” volt.

Trump a 2021. január 6-i, az amerikai Capitolium elleni támadás óta nem posztolhat Facebookra és Instagramra, a Meta már korábban is jelezte, két év után fontolóra veszik Trump visszatérésének engedélyezését.

Trump a hírre szerdán a saját közösségi oldalán, a Truth Socialon azt írta, a Facebook „milliárdokat veszített”, miután kitiltotta onnan „mindenki kedvenc elnökét”. A volt amerikai elnök úgy fogalmazott, szerinte „ilyesmi soha többé nem történhet meg egy hivatalban lévő elnökkel, vagy bárki mással, aki nem érdemli meg a megtorlást”.

Trump visszatérését mindössze az akadályozza, hogy kizárólagossági szerződése van a Truth Sociallal, vagyis csak akkor térhet vissza Facebookra, ha otthagyja az előbbit, ahol mindössze pár millió felhasználó van a Facebook három milliárdjával szemben. (BBC)