MKKSZ: A kormány egyelőre nem talál pénzt a kormánytisztviselők és köztisztviselők béremelésére

gazdaság
2023 január 29., 19:12
comments 3

Pénteken Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár vezetésével ülést tartott a Miniszterelnökség épületében a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum, erről számolt be a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete azzal a címmel, hogy

BÉREMELÉS 2023-RA: 25% HELYETT EGY NAGY SEMMI, avagy fityiszt kapott a közszolgálat.

A legfontosabb téma az állami és önkormányzati közigazgatási munkavállalók idei bérfejlesztése volt. A tanácskozás elején Fehér József, a munkavállalói oldal ügyvivője rögtön kifogásolta, hogy az KÉF ritkán tart ülést, negyedévenként kellene, és ezt az ülést december elején kellett volna összehívni.

Bordás Gábor közigazgatási államtitkár elmondta, hogy itt a háborús helyzet, annak következtében van egy energiaválság, nehéz a költségvetés helyzete, nagy infláció van. Azt mondta, az igények jogosak, de azt, hogy mikor, hogyan és milyen formában tudják megoldani, azt nem tudják megmondani. Azt mondta, felelőtlenség lenne most egy béremelési programba belevágni, ha annak most nem áll rendelkezésre a fedezete az ország költségvetésében, ezért türelmet kérnek.

Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára azt mondta, a bérkérdés feszítő az önkormányzatoknál, de erről nem született döntés, a kormányzat egyelőre az alapvető közszolgáltatások biztosítására koncentrált.

Az MKKSZ és a PDSZ képviselői az év eleji Tudásmeneten.
photo_camera Az MKKSZ és a PDSZ képviselői az év eleji Tudásmeneten. Fotó: Németh Dániel/444

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke azt mondta, nem tudják elfogadni, hogy a közszolgálat kimarad a béremelésekből. A tavalyi reálkereset-csökkenés ezen a területen a KSH szerint is 10 százalék volt, júliusban kérték a 20 százalékos béremelést, aminek éves hatása 10 százalék lett volna. Ez lehetett volna egy 13. havi bér is, de erre nem kaptak választ sem. Most már 25 százalékos emelést követelnek 2022. januárhoz képest. „Követeljük a diplomás bérminimumot és a sztrájktörvény módosítását. Ezen kívül a már teljesen elavult illetménytáblákat a mai szintre kell igazítani” – mondta.

Az MKKSZ azt írja, megegyezés abban a célban volt, hogy a köztisztviselők és a kormánytisztviselők méltányos keresetben részesüljenek. Bordás Gábor megerősítette, hogy kell béremelés, ez jogos igény, de a kormányzat erre most nem lát lehetőséget a költségvetésben. A nyugdíjasok ismételt munkába állásával is kell foglalkozni – mondta.

Várhatóan áprilisban lesz a következő KÉF ülés, ha sikerül forrást találni a béremelésre, erről lesz egyeztetés.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.