Amnéziarohamot kapott a Boldog-ügy tanúja, amikor a korrupciógyanús találkozókról kérdezték

Lezárt tartalom a Kör tagjainak bűnügy
február 03., 13:31
comments 35

Pénteken folytatódott Boldog István büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. A Fidesz korábbi országgyűlési képviselőjét és társait hivatali vesztegetés elfogadásával és az uniós pályázatok befolyásolásával vádolják. A vádirat szerint Boldog és titkára, Fehér Petra 2015 környékén a kétpói polgármesteri hivatalba hívták a választókörzet polgármestereit, és nyilvánvalóvá tették nekik, hogy közvetlen befolyásuk van a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatainak elbírálására. A helyzetbe hozott vállalkozóktól pedig pénzt kértek a biztos győzelemért. A vád szerint ezek voltak azok a találkozók, ahol kezdés előtt begyűjtötték a polgármesterek mobiltelefonjait.

A bíróság pénteken többek között éppen a kétpói találkozók miatt idézte be tanúként a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés akkori fideszes alelnökét, Berec Zsolt Miklóst. Azonban a bíró és az ügyész kitartó próbálkozása ellenére semmit sem sikerült kihúzni Berecből, aki szinte emberfeletti elszántsággal ragaszkodott ahhoz több mint 40 percen át, hogy azóta mindent törölt az agya a gyanús megbeszélésekről.

photo_camera Boldog István és Berec Zsolt Miklós átadják a kunszentmártoni Földhivatali Osztály korszerűsített épületét Fotó: kormanyhivatal.hu

Hiába volt tagja a megyeházán a pályázatokat előkészítő bizottságnak, az őt faggató bírónak csak azt hajtogatta, nem emlékszik.

  • Bíró: „Hogyan döntöttek erről az előterjesztésről a döntés-előkészítő bizottságban? Ott érdemi viták voltak?
  • Berec: „Hát, én nem emlékszem már, hogy mi volt. Nyilván projektek voltak, de hogy ott konkrétan ... nem emlékszem, nagyon távoli ez nekem.”

Bármit kérdeztek, kikezdhetetlen volt a védekezése:

  • Bíró: „Nem volt olyan informális egyeztetése, hogy össze kellene hangolni, hogy ki mire pályázik az adott időszakban?”
  • Berec: „Én nem emlékszem ilyenre.”
  • Bíró: „Lehetséges volt? Hogy volt, nem emlékszik?”
  • Berec: „Nagyon távoli ez nekem.”

Azt Berec sem tagadta, hogy ott volt Boldog Istvánnál a kétpói találkozókon 2017. február 14-én, de elmondása szerint már akkor sem értette, miért: „Igazából már akkor sem értettem emlékeim szerint, hogy nekem ott... Gondolom azért hívtak, hogy ha olyan szakmai kérdés merül fel, akkor én tudok választ adni. [...] Ezeknek a megbeszéléseknek igazából tájékoztatási vagy tájékozódási szerepe volt, de igazából nem emlékszem ezekre a megbeszélésekre.”

Ezután a bíró már egyre konkrétabb kérdésekkel próbálta áttörni a felejtés falát. Hiába:

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.