A földrengést kihasználva terroristák szöktek meg egy szíriai börtönből

külföld
2023 február 07., 05:47

A hétfői észak-szíriai súlyos földrengést kihasználva az Iszlám Állam terrorszervezet több tagja megszökött egy börtönből a térségben - közölte a büntetés-végrehajtási intézet egyik illetékese az AFP francia hírügynökséggel.

A török határ melletti Rajo katonai börtön lakói között az épületben is károkat okozó katasztrófát kihasználva kezdődött lázadás, és ennek során körülbelül húsz fogvatartottnak sikerült kimenekülnie.

A börtönben közel 2000-en raboskodnak, közülük 1300-at gyanúsítanak azzal, hogy a szíriai háborúban is részt vevő Iszlám Államhoz tartozik. Sok foglyul ejtett kurd fegyverest is őriznek a börtönben, amely a Törökország támogatását élvező erők ellenőrizte területen található.

Megerősítette a börtönlázadás tényét a szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) is.

A 7,8-es erősségű földrengés következtében Szíriában a hétfő éjjeli hivatalos mérleg szerint közel 1500-an haltak meg, a szomszédos Törökországban pedig majdnem 3 ezren, a sérültek száma tízezres nagyságrendű. (MTI)