Bürokratikus ördöghurokba kerültek egy budapesti iskolában a szülők, a tanárok és a gyerekorvosok

oktatás
2023 február 08., 17:21
  • Több budai kerület gyerekorvosai fogtak össze, miszerint februártól nem adnak ki több igazolást, hogy legyen idő és lehetőség az érdemi betegellátásra.
  • Az orvosok nyilatkozata szerint a szülőnek kellene igazolnia a gyerek betegségét és hiányzását, ennek elfogadásához mindössze az iskolák házirendjét kellene módosítani.
  • A házirend módosítását csak a fenntartó, vagyis a tankerületi központ engedélyével lehet megtenni.
  • A tankerület szerint a házirend nem módosítható, pláne nem év közben.

„Mint az utóbbi időben többször is jeleztem, továbbra is változást szeretnénk elérni a felesleges és értelmetlen orvosi igazolásokkal kapcsolatban. (...) Az orvosi igazolások megszüntetése pont az a célt szolgálja, hogy legyen idő és lehetőség az érdemi betegellátásra, illetve a kérdések megválaszolására és tanácsadásra. Tekintettel arra, hogy az elmúlt évek sok próbálkozása, egyeztetése nem hozott eredményt, helyi kezdeményezéseket és lépéseket kell tennünk. Az utóbbi hónapokban több régióban sikerült elérni, hogy az oktatási-nevelési intézmények házirendjének megváltoztatásával betegség esetén elegendő a szülői nyilatkozat a hiányzás igazolására. Most januártól kezdődően pedig újabb budapesti kerületekben szüntették be az orvosi igazolásokat” – ezt a levelet küldte körbe januárban több budai házi gyerekorvos a szülőknek, bejelentve, hogy úgy döntöttek, nem tudnak a továbbiakban igazolásokat kiadni.

A gyerekorvosok nyilatkozata szerint a jogszabályi háttér lehetőséget ad arra, hogy az oktatási-nevelés intézmények a saját házirendjükben szabályozzák az igazolásokat, betegségek esetére is, emiatt azt javasolták az intézményvezetőknek, vezessék be a szülői nyilatkozatokat a hiányzások igazolására. Az erről szóló levelet elküldték az intézményvezetőknek és az intézményeket fenntartó tankerületi központnak is:

„A gyermekorvos mind a személyes, mind a telemedicinális ellátás során a szülő észlelésére és beszámolójára hagyatkozik azon tünetek, panaszok esetén, amelyek az orvosi vizsgálat alkalmával esetleg nem is észlelhetőek (pl. hányás, hasmenés, köhögés, orrfolyás, láz, fejfájás, hasfájás, menstruációs fájdalom). A tünetek fennállásáról, illetve azok megszűnéséről tehát az orvos a szülőtől kap információt, vagyis mindezen vonatkozásokban a felelősség is a szülőé. Könnyen belátható az is, hogy hétvégét vagy oktatási szünetet megelőző napon kiadott orvosi igazolás csupán az éppen aktuális állapotot rögzítheti, semmiképpen nem tudja azt garantálni, hogy a gyermeknél a hétvégén/szünetben nem alakulnak ki a közösségbe történő visszatérést kizáró tünetek.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.