Közvetlen közelről agyonlőttek egy volt válogatott focistát Bécsben a nyílt utcán, hogy a gyilkosa ott helyben végezzen magával is

bűnügy
2023 február 09., 07:45
photo_camera Volkan Kahraman aktív korában.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi váltotta ki a konfliktust, ami egy bécsi külvárosi kávézóban pattant ki két, odabent beszélgető régi barát, a 43 éves, háromszoros osztrák válogatott focista, Volkan Kahraman és a 46 éves Orhan S. között. Az egymásnak ugró, kiabáló férfiak mindenesetre kimentek az utcára, ahol rövidesen két lövés dördült: S. közvetlen közelről agyonlőtte Kahramant, majd fejbe lőtte saját magát. A kiérkező rendőrség lefoglalta a gyilkos fegyvert. A mentők megpróbálták újraéleszteni Kahramant, de nem jártak sikerrel.

Az osztrák bulvársajtó féltékenységet emleget, a gyilkos és az áldozat, aki üzletember és szintén volt köze a focihoz, régóta jó barátságban voltak.

A Kronen Zeitunk bulvárlap szerint a helyszínen rövid idő alatt egészen komoly tömeg verődött össze, többek között a két férfi rokonságából. A hangulat idővel annyira felforrósodott, hogy ökölharc tört ki, amit a rendőrségnek kellett lecsillapítania.


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.