A nemzeti konzultációk pártja továbbra se kíván konzultálni az akkumulátorgyárakról

belföld
2023 február 14., 10:53
comments 31

Nem jelentek meg a kormánypártok képviselői az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának keddi ülésén, amit a bizottság elnöke, az elempés Keresztes László Lóránt hívott össze. A hat kormánypárti távolmaradása miatt a bizottság határozatképtelen volt.

Markológépek a CATL debreceni gigagyárának alapjait készítik elő 2023. február 4-én.
photo_camera Markológépek a CATL debreceni gigagyárának alapjait készítik elő 2023. február 4-én. Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

A bizottság ülésére meghívták a külgazdasági és külügyminisztérium, illetve az energiaügyi minisztérium képviselőjét is, de ők sem képviseltették magukat.

A kormány, amely rendszeresen költ milliárdokat "nemzeti konzultációnak" nevezett, módszertanilag online viccszavazásként jellemezhető, kérdéseknek nevezett állításokból és azokra adható azonos válaszlehetőségekből álló izére, már a múlt héten nyilvánvalóvá tette, hogy éppenséggel az akkumulátorgyárak ügyében nem tart igényt konzultációra. Debrecenben három párt is népszavazást kezdeményezett az épülő gigantikus akkumulátorgyárról, de Gulyás Gergely miniszter szerint "[h]a a gyár megfelel a környezetvédelmi előírásoknak, akkor ez [a népszavazás] teljesen szükségtelen". (Via Telex)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.