Több mint száz évvel a feladása után kézbesítettek egy levelet Nagy-Britanniában

külföld
2023 február 16., 19:54
comments 1

Egy 1916-ban Bath városában feladott, de elkallódott levelet sikerült több mint száz év után, 2021-ben kézbesíteni Londonba. Az V. György néhai brit uralkodó arcmását viselő bélyeggel, valamint Bath és Sydenham városok postai pecsétjeivel ellátott boríték 2021-ben érkezett meg Finlay Glen színházigazgató Crystal Palace londoni városrészben található lakásának postaládájába.

Az eredeti címzett Katie Marsh volt, Oswald Marsh bélyegkereskedő felesége, a levelet pedig barátnője, az akkor éppen Bath városában üdülő Christabel Mennell adta postára - ismertette Stephen Oxford, a The Norwood Review című helytörténeti magazin szerkesztője.

link Forrás

„Drága Katie, tudnál-e segíteni nekem, eléggé szégyenlem magam amiatt, amit a társaságban mondtam" - olvasható a levél első sorában.

A Royal Mail brit postaszolgálat szerint nem tudni biztosan, hogyan veszhetett el a levél. Oxford azonban azt állítja, hogy feltehetőleg Sydenhamben, a levélszortírozó irodában történhetett fennakadás, amelyet azóta bezártak. Mint mondta, az épület felújítási munkálatai során akadhattak rá a levélre, amely talán valami bútor mögé eshetett be.

Oxford felidézte, hogy Upper Norwood és Crystal Palace londoni városrészek az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején váltak népszerűvé a tehetős középosztály körében. A levelet Christabel Mennell, Henry Tuke Mennell gazdag teakereskedő lánya írta barátnőjének, Catherine, vagyis Katie Marshnek.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.