Házkutatást tartott a rendőrség annál a férfinál, aki arról beszélt a TikTokon, hogy egy 15 éves fiúval van viszonya

bűnügy
2023 február 17., 10:21
comments 3

Az Észak-budapesti Tankerületi Központ a héten mondta fel a pedagógiai asszisztensként dolgozó B. Zsolt szerződését, aki egy mostanra eltávolított TikTok-videóban egy 15 éves diákkal való viszonyáról beszélt. A TikTok-profilján többen megvádolták pedofíliával, de elmondása szerint sosem tett semmi törvénybe ütközőt, és „efebofilnak" vallja magát.

A rendőrség pénteken közölte, hogy büntetőeljárás indult ismeretlen tettes ellen gyermekpornográfia bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken kutatást hajtott végre egy 39 éves budapesti lakosnál. A nyomozók számítástechnikai és informatikai eszközöket, valamint számos adathordozót foglaltak le. A kormánypárti Magyar Nemzet arról írt, hogy B. Zsolt lakásán jártak a rendőrök.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.