Télen több alvásra lehet szüksége az embereknek egy új idegtudományi kutatás szerint

egészség
2023 február 17., 07:57

A hidegebb hónapokban az embereknek több alvásra lehet szükségük, alvásvizsgálatokon részt vevő emberek elemzésével ugyanis rájöttek, hogy az emberek télen hosszabb időre kerülnek az alvás során REM-szakaszba (az alvás gyors szemmozgásos fázisa, amikor álmodunk) - állítja egy új kutatás, mely a Frontiers in Neuroscience című idegtudományi szaklapban jelent meg.

photo_camera Fotó: SANTA CLARA/Photononstop via AFP

Az átlagos alvásidő is hosszabb volt, de ezt statisztikailag nem találták jelentősnek a kutatók. Ugyanakkor a REM-szakasz, amely közvetlen kapcsolatban áll a cirkadián ritmussal (a napi biológiai óránkkal), amelyet a változó fény befolyásol, télen 30 perccel hosszabb volt, mint nyáron.

A tanulmányban alvási nehézségekkel küzdő, városban élő embereken végeztek poliszomnográfiás alvásvizsgálatot, de a tudósok feltételezése szerint jó alvókon az eredmény még kiugróbb lehet. Ha a kutatás eredményeit egészségesen alvó embereken is sikerül megismételni, akkor ez lenne az első tudományos bizonyíték arra, hogy az alvásunkat az évszakokhoz kellene igazítani, és a sötét hónapokban hamarabb lefeküdni.

„Annak ellenére, hogy télen változatlanul teljesítünk, az emberi fiziológia korlátozza magát, ezért érezzük februárban vagy márciusban úgy, hogy kifulladtunk” - mondta Dr. Dieter Kunz, a tanulmány egyik szerzője. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.