Erdogan hatalma is megrendülhet a török földrengés traumája után

katasztrófa
2023 február 18., 10:57
comments 9
  • Története egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája érte Törökországot.
  • Legkevesebb 30 ezer ember halt meg az ország Szíriával határos déli és dél-keleti vidékein a február 6-i földrengések után.
  • Recep Tayyip Erdogan kormányának mulasztásai nagyban hozzájárultak a drámai halálozásokhoz.
  • Milliók várnak választ arra, miért nem kaptak időben segítséget.
  • Törökország megosztottabb mint valaha - és mindeközben választásra készül.

113 ember ellen adtak ki letartóztatási parancsot az elmúlt héten Törökországban. A hatóságok mindannyiukat azzal gyanúsítják, hogy felelősség terheli őket a február 6-i földrengés okozta tömeges halálozások miatt. A listán szereplők többsége építési vállalkozó, akik a vád szerint nem tartották be a vonatkozó előírásokat. 12 embert vasárnap őrizetbe is vettek, volt olyan, akit már menekülés közben, egy törökországi reptéren kapcsoltak le.

A környezetvédelmi minisztérium és az ENSZ adatai szerint több mint 41 ezer épület rongálódott meg súlyosan Hatayban, Gaziantepben, Kahramanmaraşban és további hét dél-törökországi tartományban. Legalább 12 ezer épület összeomlott és több százezer vált életveszélyesen instabillá. Legkevesebb 30 ezer ember halt meg, többségüket romok temették maguk alá. Már a 105 ezret is meghaladta a sérültek száma. 1 millió ember kényszerült elhagyni otthonát és tartózkodik jelenleg is ideiglenes szálláshelyen. Tízezreknek nem sikerült ideiglenes szálláshelyet sem biztosítani.

Az országot 20 éve vezető Recep Tayyip Erdogan elnök és pártja, az iszlamista AKP letartóztatásokkal igyekszik elébe vágni a támadásoknak, miután az országban napról napra nő a felháborodás a mentési munkálatok szervezetlensége és elégtelensége miatt. Riportok tucatjai keringenek a közösségi médiában arról, hogyan hagyta magukra az embereket a kormány. A mentőalakulatok és a katonaság is napokat késve csatlakozott csak a mentési munkálatokhoz. Tömegek előtt vált láthatóvá, hogy az államszervezet korrupt működése emberáldozatok követel. A független sajtó megmaradt része, az ellenzék, és főleg a katasztrófa által közvetlenül érintett területeken élő törökök milliói, köztük AKP-szavazók is, válaszokat várnak.

Májusban választásokat tartanak Törökországban. Erdoğan eddig sem volt könnyű helyzetben: hónapok óta megélhetési válság tombol az országban, az infláció az egekben, az iszlamista kormánypárti a közvéleménykutatásokban fej-fej mellett haladt az ellenzékkel, és a tendencia idáig sem az AKP-nak kedvezett. Most viszont tényleg megremeghet a föld a lábai alatt.

Klientúraépítés

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.