Gyanúsítottként hallgatták ki a budapesti éjszakában verekedő Szalai Ádámot

bűnügy
2023 február 18., 10:27
comments 10

Garázdasággal gyanúsítottja a rendőrség Szalai Ádámot, a magyar válogatott volt csapatkapitányát - írta meg a Blikk. A focistát már ki is hallgatták pénteken.

Szalai december 29-én keveredett konfliktusba egy társasággal, miután lefaszfejezték az öccsét. Szalai a társaság egy tagját mellkason rúgta. A 21 éves férfi a földre került. állítása szerint még ott is belerúgott a focista.

A verekedést Szalai nem tagadta január elején a Blikknek nyilatkozva: „Úgy értékeltem, hogy meg akarják verni a testvéremet. Ezt természetesen nem hagyhattam, visszarohantam, majd egy rúgással eltávolítottam a testvéremtől az üvöltöző embert. Nem igaz, hogy a földön fekvő embert megrúgtam”.

A Blikk szerint a helyszín térfigyelő kameráinak felvételeit begyűjtötték, a társaság tagjait január közepén tanúként hallgatták meg, köztük a megrúgott férfit is. Ezután jött Szalai, akit már gyanúsítottként hallgattak ki garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt.

Szalai azt mondta a lapnak, hogy megerősíti, amit már januárban is elmondott, miszerint jogosan védte a testvérét.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.