Polt Péter nem mondta meg, hogy melyik volt helyettes államtitkárt vádolják 2,2 milliárdos hűtlen kezeléssel

bűnügy
2023 február 20., 11:28
comments 15

„Ki az a közszereplőként is érintett helyettes államtitkár, aki ellen hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűntette miatt vádat emeltek?” – tette fel a kérdést Polt Péter legfőbb ügyésznek Vadai Ágnes, a DK alelnöke. Polt azonban nem nevezte meg az érintettet, írja a Telex.

Polt Péter legfőbb ügyész az ügyészség 2018. évi tevékenységéről szóló beszámolóját tartja az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. május 6-án.
photo_camera Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

Ahogy 2022 végén megírtuk, egy volt helyettes államtitkár utasítására 2019 első felében a minisztérium háttérintézménye ügyvédi irodákkal, illetve más céggel megbízási szerződéseket kötött, amiknek keretében több mint 2,2 milliárd forintot fizettek ki. Az ügyvédi irodákkal kötött szerződésben szereplő feladatokra a minisztériumnak és a háttérintézményeinek nem volt szüksége, a másik céggel kötött szerződésben foglaltakat pedig sosem teljesítették.

A helyettes államtitkár ráadásul a minisztérium által kiírt közbeszerzési eljárásban nyomást gyakorolt, hogy az általa kiválasztott, több tíz millió forinttal drágább ajánlatot adó társaság nyerje el a pályázatokat.

Polt Péter az ügyészség honlapján közzétett válaszában azt írta csak, hogy a helyettes államtitkár és további nyolc személlyel szemben hivatali visszaélés, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és hamis magánokirat-felhasználás miatt emeltek vádat. A főügyészség a teljes körű beismerő nyilatkozat és a tárgyalás jogáról történő lemondás esetén 6 évi szabadságvesztést és 6 év közügyektől való eltiltást kért a volt helyettes államtitkárra.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.