Bevallom, eddig nem olvastam a Forbes magazin februári lapszámát, így arról sem értesültem, hogy a címlapsztori „nagy port kavart”. De most mégis megtudtam, mert kaptam egy hisztérikusan vicces sajtóközleményt, ami ennek az óriási porkavarásnak az utóéletéről szól. Vagyis a sajtóanyag valójában egy promo egy podcasthoz, ami ennek a porkavarásnak a tanulságait vesézi ki, veszi górcső alá, vonja le a tanulságait.
A Forbes februári lapszámában listázták a legfontosabb magyar influenszereket, akikről kiderült, hogy még talán Hollywood legérzékenyebb sztárjainál is érzékenyebbek saját reputációjukra. A „magyar influenszerek” természetesen egy nagyon tág fogalom: van, akit azért követnek több százezren, hogy időnként elmondja, hogyan érdemes dizájnertáskát venni, másokat a vegán receptek miatt, és persze vannak olyanok is, akik megmondóembernek tartják magukat, és igyekeznek fáklyát mutatni követőiknek a deepstate által uralt sötét világban.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.