Ukrán alakulatok is részt vesznek a török földrengés utáni mentésben

külföld
2023 február 27., 21:19

Az ukrán katasztrófavédelem mentőalakulatai is részt vesznek a mentési munkálatokban Törökországban, ezt jelentette be a katasztrófavédelem szóvivője. Olekszandr Korunzsij hétfőn azt mondta, olyan földrengés, mint ami Törökország déli részét és Szíria északi részét rázta meg február 6-án, száz évente egyszer fordul elő. Azt is mondta, hogy ez eddig a legnagyobb mentőakció, amiben az ukrán alakulatok részt vesznek.

Ukrajna összesen 87 speciális mentőt, 10 kutyás csapatot és a kutatáshoz és romeltakarításhoz használt eszközöket küldött Törökországba. A mentők kisebb része repülővel érkezett a helyszínre, a nagyobb, 52 fős csapat pedig Moldován és Bulgárián keresztül közúton utazott Törökországba. Korunzsi szerint a mentőknek 3000 kilométert kellett utaznia Kijevből.

Törökországban és Szíriában időközben több mint 48 ezerre emelkedett a február 6-i földrengések halálos áldozatainak a száma, a katasztrófában 185 ezer épület dőlt össze, vagy szenvedett komoly károkat. Február 6 óta több utórengés is volt, hétfőn például egy ilyen rengés újabb, korábban megrongálódott épületeket döntött össze, újabb embereket temetve a romok alá. (Ukraine Media Center)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.