Másfél év bujkálás után fogták el a hamis koronavírus-tesztekkel kereskedő férfit

bűnügy
2023 március 01., 08:18

Közel másfél évig bujkált, de a rendőrség végül megtalálta és elfogta a hamis koronavírus-tesztekkel kereskedő, körözött veszprémi férfit, aki ellen több hatóság mellett a Veszprémi Törvényszék BV Csoportja is elfogatóparancsot adott ki. A rendőrség közleménye szerint a férfi elfogása után meg is kezdte jogerős börtönbüntetését, miközben több büntetőeljárás még vizsgálati szakban folyik ellene.

photo_camera Fotó: police.hu

A 47 éves B. Iván Tamás ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nyomozó Főosztálya már két éve folytat büntetőeljárást egészségügyi termék hamisítása, valamint többrendbeli csalás és közokirat-hamisítás miatt. Ő volt az, aki két társával együtt még 2020-ban a neten hirdetett koronavírus teszteket, amikről később kiderült, hogy hamisítványok.

A nyomozók összesen 257 hamis tesztet foglaltak le, és 132 sértettet azonosítottak be. A férfi és társai által okozott kár meghaladja a több mint 7 millió forintot.

A rendőrök 2021 tavaszán már kihallgatták őket, két ember az idézés után meg is jelent a rendőrségen, de B. Iván Tamás bujkálni kezdett és nem vonult be abba a veszprémi Büntetés-végrehajtási Intézetbe sem, ahol börtönbüntetését kellett volna megkezdenie.

A férfit végül február 21-én sikerült elfogni szülei házában, ahol a rendőröknek csak annyit mondott: „Engem keresnek, megadom magam.”