Kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt felfüggesztett egy papot a kalocsai érsek

egyház
2023 március 06., 14:28
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek ünnepi szentmisét celebrál a megújult kalocsai Nagyboldogasszony Főszékesegyházban 2017-ben
photo_camera Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek ünnepi szentmisét celebrál a megújult kalocsai Nagyboldogasszony Főszékesegyházban 2017-ben Fotó: Ujvári Sándor/MTI/MTVA

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kiadott egy közleményt az egyik papjuk gyerekbántalmazási ügyében, és bár még tart az eljárás, mégis tájékoztatták a közvéleményt. Ez nagy előrelépés ahhoz képest, ahogy egy korábbi szexuális visszaélési ügyüket kezelték - amire a végén visszatérünk.

A Ferenc pápa által egyházi törvénybe iktatott egyházmegyei bejelentőoldalra érkezett jelzés a kalocsai érsekség egy papjával szemben. A Magyar Kurírnak elküldött közlemény szerint Bábel Balázs érsek haladéktalanul előzetes vizsgálatot rendelt el az eset pontos és alapos kivizsgálása érdekében, és a szóban forgó lelkipásztort az egyházi törvények értelmében azonnali hatállyal felfüggesztette.

Mint írják, az érintett felek részletes meghallgatása után az Érseki Hivatal

megkereste az illetékes állami hatóságot kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúja miatt, és a rendelkezésre álló dokumentációt teljeskörűen rendelkezésre bocsátotta.

Ezzel párhuzamosan az Érseki Hivatal kezdeményezte az előzetes vizsgálat anyagának továbbítását a Vatikán felé is.

Az érintettek támogatására a Kecskeméten működő Reménység Háza Lelkigondozói és Mentálhigiénés Tanácsadó Szolgálat felkészült munkatársakkal rendelkezésre áll, írja az érsekség, amely - „mivel folyamatban lévő ügyről van szó” - további tájékoztatást nem ad egyelőre. Ugyanakkor

„szeretné kifejezni megdöbbenését az események miatt, valamint biztosítja együttérzéséről az érintetteket, és imádkozik az okozott sebek mielőbbi gyógyulásáért”.

Nem is olyan régen még egészen más módon kommunikált Bábel Balázs. 2020-ban írtam róla, hogy a kalocsai érsekség egyik papja kemény hangú nyilvános Facebook-posztban azzal vádolta meg Bábel érseket és több másik egyházi személyt, hogy tudtak az általa elszenvedett szexuális zaklatásról, mégsem tettek megfelelő lépéseket az állítólagos elkövető, egy másik pap ellen. Majd a cikk megjelenése után kiadott az érsekség egy közleményt, amiben a személyiségi jogokra fittyet hányva, hosszan pocskondiázta saját papját, akit állítása szerint bántalmazás ért. A szexuális visszaéléssel vádolt pap azóta is a helyén van egyébként, ha volt is ellene formális vizsgálat, annak eredményét nem közölték. A 24.hu később arról írt: „nyugtalanító beszámolókat hallottunk arról, hogy mi történik a plébánián fiatal fiúkkal”.

Kiemelt videóink