Kövér László reméli, Magyarország ismét aktív szerepet tölthet be a szubszaharai afrikai térségben

parlament
2023 március 06., 17:44

Az Országgyűlés elnöke kétoldalú megbeszéléseket folytatott kenyai látogatásának második napján, Kövér László Nairobiban találkozott Moses Masika Wetangulával, a kenyai nemzetgyűlés és Kingi Jeffah-val, a szenátus elnökével – közölte Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b) és Kingi Jeffah, a kenyai szenátus elnöke (k) Nairobiban 2023. március 6-án.
photo_camera Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b) és Kingi Jeffah, a kenyai szenátus elnöke (k) Nairobiban 2023. március 6-án. Fotó: Országgyűlés Hivatala/MTI/MTVA

A közlemény szerint Kövér László azt mondta, „a Kenyai Köztársaságra Kelet-Afrika vezető gazdasági-politikai tényezőjeként tekintünk”. A házelnök elismerését fejezte ki tárgyalópartnereinek azért a fejlődésért, amin Kenya az elmúlt évtizedekben keresztülment, és azért a stabilizáló szerepért, amit az ország a kelet-afrikai régióban betölt. Kövér László nagyra értékelte Kenya fontos hozzájárulását a terrorizmus elleni harchoz, a regionális biztonság megteremtéséhez és a regionális migrációs folyamatok kezeléséhez – áll a közleményben.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b) és Moses Masika Wetangula, a kenyai nemzetgyűlés elnöke kezet fog Nairobiban 2023. március 6-án.
photo_camera Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b) és Moses Masika Wetangula, a kenyai nemzetgyűlés elnöke kezet fog Nairobiban 2023. március 6-án. Fotó: Országgyűlés Hivatala/MTI/MTVA

Kövér reméli, a mostani látogatása a 2019-ben Budapesten, Justin Muturi előző házelnökkel elkezdett eszmecsere folytatásaként hozzájárul a két ország, a két nép és a két parlament kapcsolatainak szorosabbra fűzéséhez, valamint ahhoz, hogy a két ország korábbi baráti viszonyát új alapokra helyezve Magyarország ismét aktív szerepet töltsön be a szubszaharai afrikai térségben, és hogy kölcsönösen előnyös partneri együttműködést alakítson ki a térség államaival.

photo_camera Fotó: Országgyűlés Hivatala/MTI/MTVA

Szem előtt tartva Kenya közvetítő és stabilizáló szerepét a régióban, Magyarország támogatja az EU és Kenya közötti együttműködés szorosabbá tételét, különösen az Átmeneti Gazdasági Partnerségi Megállapodás lezárását és a megállapodás mihamarabbi alkalmazását – áll a közleményben. „Meggyőződésünk, hogy az így létrejövő partnerségek elősegítik a kiszámítható gazdasági környezet kialakítását, és nagyban ösztönzik a mindkét fél számára előnyös kereskedelmet, beruházásokat és politikai együttműködést” – áll a közleményben.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b) kezet fog Kingi Jeffah-val, a kenyai szenátus elnökével Nairobiban 2023. március 6-án.
photo_camera Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b) kezet fog Kingi Jeffah-val, a kenyai szenátus elnökével Nairobiban 2023. március 6-án. Fotó: Országgyűlés Hivatala/MTI/MTVA

A parlamenti együttműködésről szólva a tárgyaló felek szándékukat fejezték ki a parlamenti baráti tagozatok mielőbbi megalakítására és a hivatalok közötti kapcsolatfelvételre, a tapasztalatok kölcsönös megosztására. Kövér fontosnak nevezte, hogy az együttműködés elmélyítésének részét képezze a kereskedelmi és a gazdasági kapcsolatok bővítése, így javasolják, hogy a gazdasági ügyekben illetékes bizottságok akár online egyeztessenek konkrét együttműködési lehetőségek esetén.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b) megbeszélést folytat Kingi Jeffah-val, a kenyai szenátus elnökével Nairobiban 2023. március 6-án.
photo_camera Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b) megbeszélést folytat Kingi Jeffah-val, a kenyai szenátus elnökével Nairobiban 2023. március 6-án. Fotó: Országgyűlés Hivatala/MTI/MTVA

A kétoldalú kapcsolatok fejlesztése mellett Kövér László kiemelte az együttműködés fontosságát azokkal a globális kihívásokkal szemben, amik mindannyiunkat érintenek és a közös érdekeinket fenyegetik. A házelnök ezek között említette a terrorizmust, a klímaváltozást, a migrációt vagy a háborús konfliktusokat.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b) megbeszélést folytat Moses Masika Wetangulával, a kenyai nemzetgyűlés elnökével Nairobiban 2023. március 6-án.
photo_camera Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b) megbeszélést folytat Moses Masika Wetangulával, a kenyai nemzetgyűlés elnökével Nairobiban 2023. március 6-án. Fotó: Országgyűlés Hivatala/MTI/MTVA

A közlés szerint Moses Masika Wetangula és Kingi Jeffah is megköszönte a magyar kormány nagylelkű felajánlását, hogy az EU összes többi országát felülmúlva, kiemelkedően magas kvótát biztosítva, Magyarország évente 200 kenyai egyetemistának nyújt tanulmányi ösztöndíjat, ami iránt rendkívüli az érdeklődés. (MTI)