Öt nap alatt tizenkétezren erősítették meg orvoskamarai tagságukat

Egészségügy
2023 március 06., 11:37

A Magyar Orvosi Kamara egy vörös-zöld színtévesztés megállapítására használt Ishihara-teszttel közölte, öt nap alatt tizenkétezren erősítették meg orvoskamarai tagságukat.Kevesebb mint huszonöt nap van hátra, hogy az eddigi negyven-ötvenezres tagságból minél többen megerősítsék a maradásukat, ezzel megóvva az intézményt a kiüresedéstől.

link Forrás

Február végén a kormánynak egész gyorsan elege lett a Magyar Orvosi Kamara nyomásgyakorlási kísérletéből, és megszavazták azt a törvényjavaslatot, amely jelentősen szűkíti a Magyar Orvosi Kamra jogköreit. Az elfogadott jogszabály értelmében

  • azonnali hatállyal megszűnik a kötelező orvosi kamarai tagság,
  • a jövőben a kamarai tagsággal nem rendelkezők is praktizálhatnak,
  • az etikai eljárások, a folyamatban lévőkkel együtt, átkerülnek az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz.

A negyven-ötvenezer kamarai tagot a MOK igyekszik maradásra bírni, mivel nem elég, ha nem lépnek ki, jelezniük is kell, hogy maradni akarnak. Svéd Tamással, a kamara titkárával múlt héten készítettünk interjút a kormány és a kamara céljairól, a MOK esélyeiről és a várható lejárató kampányról.

photo_camera Svéd Tamás, Kincses Gyula és Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara vezetői. Fotó: Kristóf Balázs/444