Borsodban áprilistól csak a miskolci kórházban lesz gyermekügyeleti pont

Egészségügy
2023 március 07., 07:33

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében folytatódik áprilistól az új alapellátási ügyeleti rendszer bevezetése – írja a Népszava. A lap úgy tudja, ez lesz a következő országrész, amelyben az Országos Mentőszolgálat szervezi, irányítja ezt a szolgáltatást, és már a megyében praktizáló háziorvosok „felkészítése” is megkezdődött.

A cikk szerint a jövőben országosan 81 járásnak lenne összesen 102 ügyeleti központja de így is lesz olyan járás, ahol nem lesz ügyeleti pont. Több megyében pedig a mostani 10-12 orvosi ügyeletből legfeljebb 3-4 maradna. Eddig 40 ezer lakosra jutott egy ügyeletes orvos, de ha a terv megvalósul, a Népszava szerint várhatóan hétköznaponként 90 ezer, hétvégén pedig 60 ezer embernek lenne egy felsőfokú végzettségű ellátója.

Az új rendben a háziorvos nyolctól délután négyig a rendelőjében dolgozna, négytől este tízig, illetve hétvégén és ünnepnapokon beosztható lenne a 81 járási egészségközpont valamelyikébe ügyelni. A tervezet készítői úgy becsülték, hogy járásonként 1,5-2 hétköznapi esti műszak jutna havonta egy-egy háziorvosra.

Emellett a lap úgy tudja, hogy az előzetes tervek szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 14 településen (közöttük városokban is) megszűnne az eddigi háziorvosi ügyelet, illetve áprilistól mindössze egyetlen gyermekügyeleti pont marad a megyében: Miskolcon, a megyei kórházban. Vagyis Borsod legtávolabbi részéből is oda kell majd vinni a gyerekeket hétköznap 16-22 óra között, illetve hétvégén 8 és 22 óra között.

Kiemelt videóink