Rákosi iparpolitikáját idézi az akkumulátorgyárak erőltetése

gazdaság
március 08., 06:56

Kedden jelent meg a Közgazdasági Szemlében Győrffy Dóra professzor, az MTA Közgazdaságtudományi Bizottsága elnökének és a Corvinus Egyetem oktatójának 29 oldalas tanulmánya a magyar akkumulátorgyártási ambíciókról.

Amikor Győrffy a Létforgatag című műsorunk vendége volt, már szinte készen volt ezzel a tanulmányával, és az adás 26. percétől néhány fontos megállapítását ismertette is, de a teljes szöveg csak most lett elérhető.

Győrffy alapos, és részletesen alátámasztott számítások nyomán azt állítja, hogy nem csupán haszontalan, hanem kifejezetten káros Magyarországot akkumulátorgyártó nagyhatalommá tenni.

Márpedig a kormánynak ez a határozott célja, hiszen már 2021-ben a világ harmadik legnagyobb akkumulátorgyártó országa voltunk, és ha minden a kormány tervei szerint alakul, és a debreceni óriásberuházás megvalósul, akkor az élbolyban maradunk a következő évtizedben is. Vesztünkre - állítja Győrffy.

A tanulmány elején olvasható sok köszönetnyilvánításból kiderül, hogy ebben szinte a teljes magyar közgazdász elit egyetért vele.

Gyártsunk olyat, amihez semmink sincs!

Akkumulátorok gyártásához szükséges nyersanyagok Ausztráliában, Kínában és Kongóban vannak nagy mennyiségben, kisebben pedig Skandináviában. Pont a környékünkön sem lítium, sem grafit, sem pedig kobalt nincs, márpedig főleg ez kell a gyáraknak.

Amiből nagyon sok kell még, az az energia és a víz. Magyarország ezekben sem dúskál. Az energia nagy részét már most is importáljuk.

Földgáz kell a szárításhoz, ami fontos része a gyártásnak, és rengeteg áram a különböző folyamatokhoz.

Paks jelenlegi termelésének a negyedét vinné el a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyár.

Holott már most is a hazai áramszükséglet jó 30 százalékát külföldről kell behozni, és az arány évről évre növekszik. Ez az egyik oka, hogy az EU-ban Magyarországon kifejezetten drága az áram. A kormány gázerőművek építését jelentette be nemrégiben, illetve még bízik Paks 2 megépítésében is, annak ellenére, hogy a 2014. januári beruházási szerződés megkötése óta szinte alig történt előrelépés. A kínai akkumulátorgyár ezért az orosz függést is erősíti, mert jelenleg a legtöbb gáz onnan érkezik, és Paks 2-t is rájuk bízta az Orbán-kormány.

Vízből sincs elég Magyarországon, a 2022-es aszály különösen az Alföldet sújtotta. Azt a vidéket, ahová az eddigi legnagyobb akkumulátorgyárat akarják felépíteni.

Amire még szüksége van az akkumulátorgyáraknak, az a nem túl magasan képzett munkás. Ilyenből már alig van Magyarországon. A gödi akkumulátorgyárban 2020-ban 3594 ember dolgozott, köztük csak 1859 volt magyar (ebből 94 gödi), a többiek már akkor is vendégmunkások voltak, 1566 ukrán és 115 koreai.

Vagyis se nyersanyag, se gáz, se áram, se víz, se munkás nincs Magyarországon. Semmi, ami az akkumulátorok gyártásához kell. Mindent ide kell hozni. Az egyetlen dolog ami van, az az állami támogatás.

A magyar állam bőkezűen fizet érte

Győrffy világosan levezeti, hogy azért éppen ide hozzák a koreaiak és a kínaiak a gyáraikat, mert itt kapnak jelentős állami támogatást a beruházásukhoz. A költségeik mintegy 10 százalékát adókedvezményekkel és egyéb juttatásokkal a magyar állam fedezi. Ezért már megéri nekik idetelepíteni a gyáraikat az EU-s autógyárak kiszolgálására.

Csakhogy ez az állami támogatás Győrffy számításai szerint aligha térül meg. Különböző modellek alapján 7 és 17 év közé teszi, mire a költségvetésnek bármi haszna lenne például a gödi gyárból, és inkább az utóbbit látja reálisnak. Esélyes, hogy addigra az ott használt technológia elavul.

A leginkább aggasztó körülmény a professzor szerint, hogy az állami támogatás, az elhasznált energia és víz elveszi a lehetőséget más, sokkal észszerűbb, és sokkal több hasznot hajtó fejlesztésektől.

A svéd gyárak teljesen más alapon épülnek

Győrffy bemutatja, hogy az állami iparpolitika a 21. századra már túllépett az 1950-es évek nehézipart erőltető őrületén. Akkoriban úgy akarták a "vas és az acél" országává tenni Magyarországot, hogy sem vas, sem pedig szén nem volt hozzá az országban, ahogy most is minden alap hiányzik az akkumulátorgyártáshoz.

A mai sikeres iparpolitika olyan termékek előállítását támogatja, amelyekhez az alapvető erőforrások helyben megvannak, amelyek a magántőke racionális, létező befektetésein alapulnak, és ahol magas a hozzáadott érték, vagyis kutatás-fejlesztés, oktatás kapcsolódik a beruházáshoz. Az akkumulátorgyárak esetében ezek egyike sem valósul meg Magyarországon, hiszen az ázsiai beruházók nem hoznak ide kutatási központokat, ahol a dolgozók sokat keresnek, és ezzel nagyobb adóbevételhez juttatják az államot és jobb életszínvonalhoz a dolgozókat.

Győrffy szembeállítja a magyar tervekkel a szintén ambiciózus svéd akkumulátorgyártási beruházást. Ott helyi vállalkozó ruház be, sokkal kisebb állami támogatással (0,375% szemben a magyarországi 10%-kal). Ott azért éri meg akkumulátort gyártani, mert a környéken van számos szükséges nyersanyag; szél- és vízerőmű, ami olcsó áramot jelent; sok a víz; és hideg van, azaz sokkal olcsóbb az akkumulátorok gyártásához elengedhetetlen hűtés, amihez a rengeteg vizet Debrecenben majd fel kell használni - és aminek közel fele el is párolog majd. A svéd akkumulátorgyár ráadásul helyi erőket használ majd kutatás-fejlesztésre is.

Győrffy a kutatási eredményeit így foglalja össze: "A magyar akkumulátorstratégia a voluntarista állami beavatkozások révén az ország komparatív hátrányait erősíti fel, ami a klasszikus szocialista iparfejlesztésre emlékeztet, és így a következményei is megjósolhatók: a gazdaság többi szektorának súlyos lemaradása és környezeti pusztítás."